Több ajánlat is érkezett német acélóriás, a ThyssenKrupp által árult brazil és észak-amerikai egységeire Heinrich Heisinger vezérigazgató elmondása szerint, aki azonban az árakról nem kívánt részletesebb információt szolgáltatni. A Reuters ügylethez közel álló forrásai szerint a tegnap zárult az ajánlattételi időszak.
A források szerint a vevők között megtalálhatók a világ legnagyobb acélipari cégei. A japán JFE Steel az amerikai US Steellel, míg az ArcelorMittal a Nippon Steellel szövetkezett az ajánlattétel során. A harmadik legnagyobb brazil acélgyártó, a Cia Siderugica Nacional (CSN) is az érdeklődők között található.
A ThyssenKrupp még tavaly májusban jelentette be, hogy túladna tengerentúli érdekeltségein, mintegy 10 évvel azután, hogy amerikai terjeszkedésbe fogott a cég. A lépés végül katasztrofálisan sült el, a 3 milliárd eurósra tervezett beruházást végül 12 milliárd euróból valósították meg, ráadásul decemberben mintegy 3,9 milliárd eurós leírást eszközölt az egységeken.
Heinsinger nyár végén mintegy 9,1 milliárd dollárra taksálta a ThyssenKrupp tengerentúli érdekeltségeit, míg decemberben már egy 3 milliárd dolláros ajánlatot is fontolóra vett volna a menedzsment. A legfrissebb információk szerint az ügylet szeptember végéig, azaz a német acélipari cég pénzügyi évének végéig lezárulhat.
A ThyssenKrupp árfolyama tovább folytatta a lejtmenetét, jelenleg 2,4 százalékos mínuszban tartózkodik a kurzus
A ThyssenKrupp árfolyama (Xetra)