Vágólapra másolva!
Aki még nem tette, annak mindenképp érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a forint az elmúlt években hogy teljesített a régiós versenytársak devizáival szemben. A lengyel zlotyt vizsgálva azt találja majd, hogy napjainkban egy igen fontos, az elmúlt tíz évben már többször bizonyított támaszhoz érkezett a devizapár, ahol érdemes lehet a forint eladásával és zloty vételével próbálkozni. Több érv is a forint gyengülése mellett szól!
Vágólapra másolva!

Azok, akik előszeretettel és már rutinosan mozognak a devizapiacon és azon belül is a forint piacán, vélhetően leggyakrabban az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben keresik a lehetőségeket. Több érv is ezen párok mellett szól (EURHUF, USDHUF, CHFHUF), mint a jobb likviditás, az elérhető hírek mennyisége és milyensége, esetleg kereskedelmi devizakitettség fedezése, rosszabb esetben pedig devizahitelek fedezése miatt...

Mindenképpen érdemes azonban egy pillantást vetni arra is, hogy a régiós versenytársak (a versenytárs kifejezés ebben a tekintetben talán aktuálisabb, mint valaha a világban zajló devizaháború miatt) devizáihoz képest hogy teljesített a forint az elmúlt időszakban, akár hosszabb távra is visszatekintve.

Ha szemügyre vesszük a PLNHUF devizapár 10 éves grafikonját, akkor nehéz nem észrevenni a trendet: a forint bizony több mint 30 százalékkal értékelődött le a zlotyihoz képest a mai napig és a válság legmélyebb bugyraiban ez még rosszabbul festett a forint szempontjából - 2008 végéhez közeledve 48 százalékos leértékelődést voltunk kénytelenek elkönyvelni (51,84 2004 közepén -> 76,69 2008 végén).

Napjainkban azonban a hosszú távú, 10 éves trendvonalhoz érkezett meg a devizapáros, ami jó támaszként szolgálhat. Érdemes lehet emiatt zloty vételével próbálkozni a forinttal szemben. Még mielőtt így cselekednénk, nézzük meg az elmúlt 10 évet, mi is történt a két országban.

A forint/zloty árfolyamának alakulása

A forint jelentős gyengülésére több magyarázatot is találhatunk. Az egyik a két deviza kamatkülönbözetének csökkenése. A magyar alapkamat az elmúlt 10 évben végig a lengyel felett volt, de az is látszik, hogy a korábbi majdnem 7 százalékpontos különbségről (2004-ben 5,25% vs 12,5%) mára 175 bázispontra csökkent a differencia, vagyis mindkét ország csökkentette alapkamatát, de hazánk mindezt agresszívabban, jelentősebb mértékben tette meg, ami pedig ok lehet a forint vonzalmának mérséklődésére. Az MNB kamatvágási lendülete töretlennek tűnik és bár a lengyel kollégák is monetáris lazítási ciklusban vannak, nehezen elképzelhető, hogy felülmúlják a hazai unorthodoxiát. Emiatt tovább is közelíthetünk hozzájuk.

Nézzük, mi lehet még a forint gyengülése mögött. Nem is kell túl mélyre turkálni ahhoz, hogy találjunk komoly fundamentális okot a gyengülésre, nézzük például a GDP arányos államadósságokat.

A fenti grafikon sem éppen a forint malmára hajtja a vizet. 2003 végén hazánk államadóssága a bruttó hazai össztermék 57 százalékát tette ki, míg lengyel barátainknál ugyanez a mutató 47,7 százalékon állt. Aztán 2006-tól az olló kinyílt és ennek minimális szűkülését is csak annak köszönhetjük, hogy a válságot követően a lengyelek is költekezésbe kezdtek. A két ország lehetőségei között azonban óriásiak a különbségek.

Amíg Lengyelország továbbra is komoly részesedésekkel bír hatalmas lengyel tőzsdei és tőzsdei kibocsátásra váró cégekben és a jelenlegi tervek szerint a nyugdíjrendszer reformjával is több pénz marad a lengyel állam zsebében majd, addig Magyarország tartalékai jóval korlátozottabbak - gyakorlatilag kimerülnek a nagyobb vállalati szektorok adóztatásában.

Nyilván szoros összefüggés van a két ország hitelminősítéseinek alakulása és a fenti grafikon között is. Míg Magyarország nagy erőfeszítések árán "kiküzdötte" magát a befektetési kategóriából, addig Lengyelország stabilan tartja magát ebben az "elitklubban".

A fentiek tehát alátámasztják azt, amit a grafikon mutat, a forint joggal veszített értékéből a lengyel zlotyival szemben. Mondhatnánk azonban azt is, hogy: "Rendben, de egy gyengébb deviza javítja a versenyképességet a másik országgal szemben!". Nézzük hát, mi a helyzet GDP fronton:

Nem nyert! Bár az elmúlt másfél évben a lengyelek sem vitézkednek, jól látszik, hogy még a nagy leértékelődéssel együtt sem sikerült tartanunk a tempót! Amíg a "jóbarátaink" az elmúlt évtizedben egy pillanatot sem töltöttek recesszióban, addig nekünk bőven volt időnk megismerkedni ezzel az állapottal.

A fentiek tudatában, és hogy ezekben a tényezőkben nem látszik a fordulat hazánk javára, úgy gondolom érdemes lehet próbálkozni akár forintos befektetéseinkből megvalósított lengyel államkötvény vásárlással, vagy készpénzünk zlotyira váltásával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!