Vágólapra másolva!
Dollármilliókat költött a neves amerikai aukciós ház, a Sotheby's részvényeire Daniel Loeb, a híres milliárdos. A befektető a Third Point nevű hedge fundján keresztül növelte részesedését az aukciós házat üzemeltető vállalatban, és nem zárható ki, hogy nagyszabású terveket szövöget a társasággal kapcsolatban. A részvények nagyobbat ugrottak tegnap a guru befolyásszerzésére, ma viszont kisebb korrekcióba kezdtek.
Vágólapra másolva!

Tekintélyes mennyiségű Sotheby's részvényt vásárolt a híres hedge fund guru, Daniel Loeb. A befektető Third Point alapján keresztül a meglévő 2,5 millió darabos pakkjához további, közel 1,4 millió darabot vásárolt nagyjából 63 millió dollárért. Az ügylet után a Sotheby's részvényeinek már az 5,7 százaléka van a menedzser birtokában - derült ki Third Point által az amerikai pénzügyi felügyeletnek eljuttatott jelentésből.

Forrás: Origo

Loeb leginkább harciasságáról híres, aki nagyobb részesedést szerez az egyes társaságokban, és utána a saját embereit ülteti az igazgatósági székekbe, hogy így biztosítsa a befektetéseinek kontroll alatt tartását. Egyik ilyen emlékezetes lépése volt, mikor 2011-ben nagyobb Yahoo részvénypakkot vásárolt, majd három új tagot sikerült delegálnia a keresőóriás igazgatótanácsába.

Loeb az utóbbi hetekben azzal került a középpontba, hogy a Sony menedzsmentje nem támogatta a japán elektronikai cég feldarabolására vonatkozó javaslatát. Loeb szerette volna leválasztani, majd tőzsdére vezetni a Sony szórakoztatóipari egységét.

Ezen túl a Third Point piacra dobta a Yahoo részvényeit, melyekből 40 millió darabot értékesítettek. Ezzel a három igazgatósági tagot is visszahívták, és csupán 20 millió darab Yahoo papír maradt a Third Point tulajdonában.

Loeb eddig nem kívánta kommentálni szándékait a Sotheby's aukciós héz részvényeivel, de nem kizárható, hogy hasonló elképzelései vannak, mint a fentebb említett társaságok esetében. A gurun kívül két másik aktivista is nagyobb bevásárlást tartott a Sotheby's-ben. Nelson Peltz a Trian Partners nevű alapján keresztül 3 százalékos, míg Mick McGuire a Marcato Capitalon keresztül 6,6 százalékos részesedést szerzett az aukciós társaságban.

Ha Loeb most is a harciasabb formáját fogja felvenni, az nem lesz idegen a Sotheby's számára. A cég ugyanis tíz éve már vitába keveredett egy nagybefektetővel, amikor Ronald Baron megkérdőjelezte a Sotheby's igazgatótanácsának függetlenségét. Akkor ráadásul az Igazságügyi Minisztérium tröszt ellenes divíziója is illegális tevékenységekre derített fényt a társaságnál, mivel a cég egyik riválisával, a Christie's-zel szövetkezve rögzítette a jutalékdíjakat. Emiatt 45 millió dolláros büntetést kellett fizetnie a vállalatnak.

A nagy bevásárlások hírére közel 5 százalékot emelkedett tegnap a Sotheby's árfolyama, ma viszont a papír korrigálni kezdte tegnapi megugrását, és 2,2 százalékos mínuszban mozog. Ebben vélhetően a részvénypiacokon uralkodó pocsék hangulat játsza a legnagyobb szerepet. A részvények viszont nem voltak olcsóak, mivel az elmúlt hónapok nagyobb menetelése után az árfolyam több mint kétéves csúcsán található.

Sotheby's árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo

Mi az a hedge fund?

A hedge fund egy kevéssé szabályozott befektetési alap, amely jellemzően csak szűk körű, vagyonos befektetők részére elérhető, akik a tőke arányában vett fix díjon felül gyakran sikerdíjat fizetnek az alap menedzserei részére.

A hedge fundok lazább szabályozásukra és zártkörűségükre tekintettel sokkal komplexebb, egyedibb, és gyakran kockázatosabb befektetési stratégiákat tudnak megvalósítani, mint a legtöbb más vagyonkezelési megoldás, sokkal széleskörűbb eszközöket felhasználva. Ez többek között az árfolyam csökkenésére spekuláló short pozíciókat, összetett, akár tőzsdén kívüli származtatott termékeket, illetve a saját tőkén felüli kitettség, a tőkeáttétel felhasználását jelenti. Ebből kifolyólag gyakran magasabb hozamokat tudnak elérni.

A hedge fund magyar fordítására nincs egységesen elfogadott kifejezés. A médiában gyakran megjelenik a fedezeti alap, árfolyamkockázati alap szóösszetétel, de egyik sem fedi a Hedge fund definíciójának lényegét, így a leggyakrabban a szakmai anyagokban is az eredeti Hedge fund kifejezés szerepel. A "hedge" szónak valóban a 'fedezés' a magyar megfelelője, azonban ez eredetileg is arra vezethető vissza, hogy a Hedge fund-ok hőskorukban gyakran egyes pozíciókkal ellentétes irányú, vagy azok kockázatát lefedező pozíciót vettek fel hasonló eszközökben, derivatív termékekben.