Itt a vége, fuss el véle – véget érhet a kamatcsökkentés

Vágólapra másolva!
Az egyelőre jó nemzetközi piaci hangulat és a hazai gazdasági folyamatok miatt újabb 20 bázisponttal csökkentették a jegybanki alapkamatot. A további kamatcsökkentés azonban csak akkor lehetséges, ha a nemzetközi befektetői klíma is megengedi, ennek azonban egyre kevesebb esélyét látjuk, ezért még idén érdemes realizálni a magyar eszközökkel elért hozamokat. A K&H Alapkezelő véleménye.  
Vágólapra másolva!

Az eddigi pozitív nemzetközi hangulat nagyon kedvező volt számunkra, ami az állampapírhozamok mérséklődésében és a forint fokozatos erősödésében is jól látható. Emellett az infláció igen alacsony, a gazdasági növekedés viszont továbbra is gyenge lábakon áll. Így ha kizárólag a hazai gazdasági folyamatokat tekintjük, a mostani ütemben folytatva év végére akár 3%-ra is süllyedhetne a jegybanki alapkamat.

A Monetáris Tanács azonban már több korábbi közleményében is hangsúlyozta óvatosságát a kiszámíthatatlan nemzetközi piaci hangulat miatt, hiszen a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság miatt a piacok erősen ingadoznak, és a feltörekvő piaci eszközök - így a magyar papírok kockázata is - emelkedhet. Abban az esetben tehát, ha a piaci hangulat jelentősen romlana, az MNB-nek is fel kell hagynia az alapkamat csökkentéssel.

Ezzel szinkronban van, hogy a piac már csak mérsékelt teret lát a további csökkentésre. Sőt, mi több, jövőre újra elkezdhet emelkedni a hazai alapkamat, miközben az euró/forint árfolyamot a 300-as szint fölé emelkedhet, érdemes ezért még idén realizálni a magyar eszközökkel eddig elért hozamot – javasolják a K&H Alapkezelő befektetési szakemberei.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu