Nincs meglepetés, 50 forint a Magyar Telekom osztaléka

2013.04.12. 15:02

Elfogadta a februárban javasolt részvényenkénti ötven forintos osztalék kifizetését a Magyar Telekom közgyűlése. A döntés nem okozott nagyobb meglepetést, mivel megfelelt az elemzői várakozásoknak, ráadásul Christopher Mattheisen, a társaság elnök-vezérigazgatója az Investor.hu-nak adott nyilatkozatában is kiemelte, a cég pénzügyi helyzete lehetővé teszi az ilyen mértékű osztalékkifizetést. A bejelentés mégis pozitív, mivel a Magyar Telekom az egyetlen olyan vállalat a régióban, mely nem vágta vissza osztalékkifizetését.

Megszavazta a részvényenkénti ötven forintos osztalék kifizetését a Magyar Telekom közgyűlése, melyet még februárban javasolt a cég menedzsmentje a tavalyi év után. Ezzel összesen 52,118 milliárd forintot juttat vissza a vállalat osztalék formájában a tulajdonosoknak, melyhez több mint 21 milliárd forintot az eredménytartalékból is felhasznál.

A telekomtársaság közlése szerint az osztalékfizetés első napja május 16-án lesz, és legkésőbb május 6-ig lehet megvásárolni azokat a Magyar Telekom részvényeket, melyek alapján ennek az osztaléknak a kifizetésére jogosult lesz a papír tulajdonosa.

Az 50 forintos osztalék elfogadása nem okozott túlságosan nagy meglepetést a befektetők körében, mivel megfelelt az elemzői várakozásoknak, ráadásul Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az Investor.hu-nak adott interjújában is elmondta, a 34 százalékos nettó eladósodottsági rátájuk lehetővé teszi számukra az ilyen mértékű osztalékkifizetést.

A bejelentés viszont mindenképpen pozitív, mivel így a Magyar Telekom az egyetlen olyan vállalat a régióban, mely nem vágta vissza osztalékát. Az elmúlt hónapokban ugyanis a főbb szektortársak egytől-egyig a kifizetések csökkentéséről döntött, a Telekom Austria 93 százalékos, a TPSA 66 százalékos, míg a Telefónica CR 25 százalékos osztalékvágást hajtott végre.

Forrás: [origo]

Az elnök a tavalyi évről szóló igazgatósági jelentést ismertetve kiemelte, hogy a társaság minden tevékenységi területén növelni, illetve stabilizálni tudta piaci részesedését. A vezérigazgató kiemelte, a mobil internet használat jelentősen bővült tavaly, ennek legfontosabb mozgatórugója az okostelefon- értékesítés növekedése, 2012-ben az eladott telefonkészülékek 70 százaléka már okostelefon volt.

Mattheisen megismételte a már korábban nyilvánosságra került tervszámokat, miszerint a Magyar Telekom az idén stagnáló vagy legfeljebb 3 százalékkal csökkenő bevétellel számol, a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés előtti eredménye pedig (EBITDA) várhatóan 4-7 százalékkal fog visszaesni. Beruházásokra a tavalyi 92,4 milliárd forintnál mintegy 5 százalékkal kevesebbet szán idén a vállalat.

Mivel a döntés várható volt, a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama nem reagáltak érdemben a bejelentésre, és továbbra is tegnapi záróértéküknél mozognak.

Magyar Telekom

KAPCSOLÓDÓ CIKK