Kedvező hírekre tépik az ING-t

Vágólapra másolva!
A vártnál kisebb mértékben esett vissza az ING profitja a harmadik negyedévben - derült ki a holland vállalat gyorsjelentéséből. A cég ezen túl visszafizeti az öt évvel ezelőtt kapott állami segélycsomagot, így a befektetők már 4 százalék feletti pluszba küldték az ING részvényeit.
Vágólapra másolva!

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • A nettó profit egy év alatt 85 százalékkal, 101 millió euróra csökkent, főleg a dél-koreai biztosítási egység 950 millió eurós leírása miatt. Az elemzők 27,3 millió eurós veszteségre számítottak.
  • Az egyszeri tételektől tisztított profit egy év alatt 5,6 százalékkal, 891 millió euróra nőtt (várt: 899 millió euró)
  • A bevétel 3,77 milliárd euróra csökkent (várt: 3,76 milliárd euró) az egy évvel korábbi 9,58 milliárd euróról.
  • A korábban jelzettnél két évvel korábban, 2016-ban fejeződhetnek be a cégnél zajló átszervezések. A japán egység (ING Life Japan) felének értékesítésére vonatkozó határidőt két évvel, 2015 végéig hosszabbították meg, mivel egyelőre nem találtak rá vevőt.
  • A vállalat közölte, ma a kamatokkal együtt visszafizeti az államtól még 2008-ban kapott 1,13 milliárd eurós segélycsomagot, amire a válság túlélése érdekében volt szükség.

Az eredményeket és híreket kedvezően fogadták a befektetők, és az ING részvényei 4,1 százalékot drágultak.

ING árfolyama (Amszterdam) Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.