A mangalicások meghekkelik az európai gondolatot

Az Európai Unió fejlesztési támogatásai jól jönnének a Kárpát-medencei mangalicatenyésztőknek, akik kiskapukat sem restek keresni céljaik eléréséhez. Nemzetközinek hívott szervezetet hoznak létre, ami valójában Kárpát-medencei, magyar szervezet lesz.

Furcsa kettősség uralta a Kárpát-medencei mangalicatenyésztők első, Budapesten tartott találkozóját. Ami nem csoda, hiszen ez a a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös rendezvénye volt. Ezért aztán az eseményt összekacsintós, nemzeti máz vonta be, miközben a gazdák üzleti értelemben vérprofinak mutatkoztak, akik pontosan tudják, hogy a modern családi gazdaságok fejlesztésével tudnak csak sikereket elérni.

A szóhasználatukban konzekvensen csak „elszakított területeknek” hívott részekről - azaz Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Muraközből - érkező tenyésztők élénken érdeklődtek a mangalicatartás magyarországi gyakorlata iránt, a végén pedig elfogadtak egy zárónyilatkozatot. A Nemzetközi Mangalicatenyésztők Szövetségének megalapításának célja, hogy a határon túli szakmai szervezetek a magyarral közösen érvényesítsék az érdekeiket, és ennek legyen egy hivatalos szervezete is.

„Ez meghekkelése az európai gondolatnak, mert az unió a határokon átnyúló nemzetközi projekteket támogatja szívesen és nem a nemzeti alapú összefogást, de az már legyen a mi bajunk, hogy a tagszervezeteket magyarok fogják vezetni” – mondta Tóth Péter, a MOE elnöke, a zárónyilatkozat kezdeményezője. A furfangos magyarok így szerezhetnek uniós forrásokat céljaikhoz.

Amikor az elnöktől egy vajdasági (a schengeni vámhatárokon kívül gazdálkodó) sertéstenyésztő aziránt érdeklődött, hogy hogyan kereskednek a magyarok az unióban, Tóth Péter azt válaszolta, hogy szerencsére nagyon könnyen. „Az unió lebontotta a határokat, nemhogy a trianonit, hanem a kétezer éves francia-német határt is, tehát mi egy egyszerű szállítólevéllel küldhetjük az árut Spanyolországba, ugyanúgy, mintha a szomszéd városba menne” – mondta.

A schengeni határokon kívül élők részletekbe menő állategészségügyi szakmai kérdésekről is érdeklődtek. Ezek egyikére a megnyugtató válasz így kezdődött: „erre megvan a megoldás itt, a csonka Magyarországon belül is…” Az egyik tenyésztő elmesélte: a csehországi Brnóban egy vásáron levetették vele a nagy Magyarországot is motívumként használó címertábláját, de például a szintén cseh Kolin vásárán még tetszett is a szervezőknek, együtt fotózkodtak vele. A Romániából érkező kolléga arról számolt be, hogy a helyi szakmai szervezet vezetése a sok munka mellett "székely furfanggal" került magyar kézbe.

Mindeközben a tenyésztők egyértelműen a német, osztrák, dán, családi farmokra épülő modellben, a sikerre vitt agrármegoldásokban látják a jövőjüket. Nem tömegesen, hanem az 50-150 koca közötti méretben éri meg gazdálkodniuk, és nem az élő állatot, hanem a feldolgozott terméket kell értékesíteniük, mert azon van hozam. Ehhez érdemes saját vágóhidakat és kisebb feldolgozó üzemeket építeniük, vagyis eleve 50-100 millió forintos beruházásokkal elindulniuk. A családi farmokat az élhető kisvárosi-falusi élet zálogának tekintik, és nyilvánvaló előttük ennek helyi népességmegtartó ereje is.

A mangalica után jelenleg nagy a kereslet. Jó lehetőség a vállalkozóknak, mert a magyar húsipari cégek gyakorlatilag minden készletet felvásárolnak. A magyarországi piachoz legkönnyebben a felvidéki tenyésztők tudnának kapcsolódni, mert a két ország között a határ eltűnt – volt is kifejezett érdeklődés aziránt, hogy alaptenyészetet vásároljanak, és kitanulják a mangalicabiznisz fogásait.