Hatalmas összegekre pályázhatnak a kkv-k

2014.07.09. 15:45

2014 első félévében csaknem 10 milliárd forint hitelt helyezett ki az Erste Bank a vállalkozói szektornak. A kkv-k növekedést EU Irodával is segíti a bank. 

Kálmán László, az Erste Bank kis- és középvállalati igazgatója a bank kkv roadshow-ján úgy fogalmazott, ma már tény, hogy „…túl van az irányváltáson a magyar gazdaság, és megkezdődött a fellendülés”. Hozzátette, a kis- és középvállalkozásokat mind az uniós források, mind a hitelek a látványos növekedésben segítik. „Egyszerű példával élve nagyon sok kis motor hajtja majd a magyar gazdaságot” – fogalmazott Kálmán László. Hozzátette, az Erste Bank célja, hogy a kkv-k hitelpiacán a négy legnagyobb szereplő közé kerüljön. Ehhez a hitelezés mellett főként az agrárfinanszírozásra, az exportőrökre és azok beszállítóira koncentrál.

Az Erste Bank dedikált EU Irodát is nyitott, amelyről Trombitás Zoltán vezető elmondta: érdemes pályázni, hiszen hatalmas összegekről van szó, a legnagyobb rész pedig a kkv-knak jut, az egyik cél ugyanis kifejezetten a kkv-k versenyképességének fejlesztése. Csak a gazdaságfejlesztési és innovációs kalapban 2668 milliárd forint elköltendő pénz áll rendelkezésre. A 2014 és 2020 közötti időszakban a kkv-k technológiai fejlesztésre közel 660 milliárd forint uniós forráshoz juthatnak. Trombitás Zoltán hangsúlyozta: az uniós források előnye, hogy számos különböző célra igénybe vehetők, többek között új eszközök, gépek berendezések vásárlására, üzleti infrastruktúra fejlesztésére, telephely korszerűsítésére vagy energiahatékonyság-növelését célzó beruházások támogatására.