Felemás számok az Apple-től

Vágólapra másolva!
Felemás számokat tett közzé az Apple a második negyedéves gyorsjelentésével, az árfolyam sem nagyon mozdul meg először.
Vágólapra másolva!

22:47 - Vegyes lett a gyorsjelentés

  • Leginkább az EPS-nek lehet örülni, ami a várt 1,23 helyett 1,28 dollár lett. A pozitív meglepetés eredményeként közel 20 százalékos EPS-növekedés mutatkozik éves alapon, ami igen bíztató. Igaz, a 7,75 milliárd dolláros nettó nyereség éves alapon csak 12 százalékos emelkedést mutat, miután az EPS-növekedési ütemét a részvény visszavásárlások is felfelé torzították.
  • Ebben az bruttó, illetve operatív margin várt feletti alakulása is szerepet játszhatott, előbbi 39,6 százalékos, utóbbi 27,5 százalékos lett, ami várt feletti teljesítménynek számít. A bruttó fedezeti hányad közel 2 éve nem volt ennyire magas a társaságnál.
  • Az árbevétel ugyanakkor nem alakult valami fényesen, a 38 milliárd dollár közelében lévő elemzői várakozásokat jó fél milliárd dollárral vétette el, és éves alapon is csak 6 százalékos volt a növekedés. Mentségére szóljon a cégnek, hogy új termékek sem nagyon voltak a negyedévben.
  • Az iPhone-eladások több mint 12 százalékkal nőttek éves alapon, a várakozásokat pedig nagyjából sikerült teljesíteni.
  • Az iPad-értékesítések viszont ismét gyatrák voltak, csupán 13,3 millió darab fogyott. A várakozásokhoz képest ez ismét jelentős elmaradás, és éves alapon is megint csökkenés. Egyre inkább marginalizálódik a szegmens...
  • Szintén kedvezőtlen volt a gyorsjelentésben, hogy a menedzsment a jelenlegi negyedévre 37-40 milliárd dolláros árbevétellel számol, miközben az elemzők 40,6 milliárd dollárt vártak. Ezzel az éves növekedési ütem mindössze 3 százalék alá esne vissza, amennyiben a középértékkel számolunk.
  • A vegyes számokra a részvény nem reagált nagy mozgással, a korábbi több százalékos elmozdulások ezúttal nem kísérték a gyorsjelentést. 94 dollár közelében jár az árfolyam a zárás utáni kereskedésben, ahol nagyjából az utóbbi napokban is mozgott.
Forrás: CNN Fortune, Investor.hu

22:17 - Pluszban zárt a részvény a jelentés előtt

  • Ami biztos, hogy a tőzsdén ma eddig jól teljesített az Apple, 0,7 százalékos pluszban zárt a részvény, jelenleg pedig 95,1 dollár közelében jár.
  • Ez persze nem garancia semmire sem, a számok publikálása után egyből ide-oda cibálhatják a befektetők az árfolyamot, több százalékos elmozdulásokat okozva.