Ezek a boltok lesznek nyitva vasárnaponként

Vasárnapi nyitva tartás Spar bezárás zárva
Spar
Vágólapra másolva!
Elmúlt az utolsó szabad vasárnap is. Mostantól a legtöbb 200 négyzetméternél nagyobb üzletnek zárva kell maradnia a hét utolsó napján. Kivételek lehetnek azok a vállalkozások, ahol maga a tulaj vagy egy családtagja áll be a pult mögé. A törvénymódosításig azok a boltok is nyitva maradhatnak vasárnap, amelyek a világörökségi területeken vannak. A pályaudvarokon és a piacok területén lévők pedig végleg megúszhatják. Az Origo már december óta gyűjti a nyitva tartó boltok listáját.
Vágólapra másolva!

Több üzletlánc, köztük a Spar is kihasználja a törvényi lehetőségeket. Nyitva maradnak a világörökségi területeken lévő üzletek, és a benzinkutak Expressei is éjjel-nappaliak maradnak. A kormány azonban már dolgozik a törvénymódosításon, hogy a belvárosban se tudjanak kinyitni a boltok.

Mostanra 1200 üzlet került fel a térképünkre az olvasók jelzése alapján.

Olvasóink jelzése alapján elkészítettük a vasárnap is nyitva lévő boltok listáját. Kerüljön fel a térképre! Továbbra is várjuk azoknak a boltoknak a jelentkezését, amelyek ki tudnak nyitni vasárnap március 15. után is. A jelentkezéshez kattintson ide! ha bármilyen hibát talál a térképen, kérjük, írjon a vasarnap@origo.hu-ra.

Sokan nem fognak tudni hol vásárolni

Talán kijelenthetjük, hogy kevés olyan jogszabály született eddig, ahol a törvényalkotók ennyire alaposan betömködték volna a kiskapukat és lyukakat. Például külön módosítóval gondoltak a Metro áruházra: hiába végez nagykereskedelmi tevékenységet is, a törvény szerint kiskereskedelmi egységnek számít majd, és zárva kell lennie. A világörökségi területek sem ússzák meg. A kormány ezen is változtatni fog, így a pesti belvárosban és a tokaji borvidéken sem lehet majd vasárnap vásárolni.

Szavazzon!

Ön támogatja a vasárnapi zárva tartást?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!