A kormány 6 milliárdot adott a győri Audinak

Audi Hungária TT Győr
Vágólapra másolva!
Újabb fejlesztést indít győri gyárában az Audi, a korszerűsítéssel takarékosabb és környezetkímélőbb motorokat készítenek. A beruházás 380 új munkahelyet teremt. A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter elmondta, a magyar autóipar évek óta tartó kirobbanó formája bizonyítja, Magyarország 2010 óta helyes stratégiát folytat. A magyar autóipari beruházások nemcsak azért fontosak, mert munkahelyeket teremtenek, hanem azért is, mert magas színvonalú termékeket állítanak elő, hozzájárulnak a magyar gazdaság exportteljesítményéhez, a versenyképesség fenntartásához szükséges magas színvonalú szakemberképzéshez, illetve beszállítási lehetőséget adnak a magyar kis- és középvállalkozásoknak.

Rekordok éve volt

Az Audi a gazdaság zászlóshajója, tavaly mintegy 2 millió motort állított elő, az idei év első felében növelték a termelést, és a remények szerint ez év végén újabb motorgyártási rekordot ünnepelhet az Audi győri gyára - mondta a miniszter.

A magyar autóipar az idei év első nyolc hónapjában 16 százalékkal növelte termelését, 5100 milliárd forint értéket állított elő, a magyar export 22 százaléka az autóiparból származik, a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30,1 százaléka is innen adódik.

Audi Hungária TT Győr Forrás: Audi

A korszerűsítés eredményeként a benzin- és a dízelmotoroknál is lehetőség lesz arra, hogy az eddigieknél is takarékosabb, környezetkímélőbb modellek kerüljenek le a gyártósorokról.

Magyarország a legvonzóbb

Peter Kössler, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető elnöke elmondta, a cég részt vesz a motorok és járművek fejlesztésében, és ez fontos helyet biztosít számukra a VW-konszernen belül.

Eddig 7,4 milliárd eurót fektettek be a cég 1993-as alapítása óta Győrben, 2015 első félévében 235 millió euró beruházást hajtottak végre,

a mostani támogatási forrásokat pedig a következő években arra fordítják, hogy a motorgyártásban továbbra is előmozdítsák a technológiai kutatást.

Az ügyvezető elnök szerint Magyarország a legvonzóbb termelő ország Közép- és Kelet-Európában, amihez a magyar kormány kedvező feltételrendszert teremt.