Nyugaton jobban élnek a bevándorlók, mint mi itthon

nyugat
Vágólapra másolva!
A bevándorlók végső úti célja nem Magyarország a szociológusok szerint. Ennek egyik okát mutatja az Eurostat legfrissebb statisztikája, amely szerint a Nyugatra is eljutó bevándorlók jobb lakhatási körülmények között élnek, mint a magyarok itthon.
Vágólapra másolva!

A bevándorlók integrációját leíró táblák között találtuk azt a statisztikát, amely az egyes letelepedett családok lakáskörülményeit írja le születési ország szerint. A felmérésben túlzsúfoltnak tekintenek egy háztartást, ha nincs minden 18 éven felülinek külön szobája. A pároknak természetesen elég egy szoba is, de a gyerekeknél is hasonlóan megengedőek a statisztikusok.

Egyes európai országok unión kívülről érkező bevándorlóinak hány százaléka él túlzsúfolt háztartásban? Kattintson a nagyobb képért! Forrás: Eurostat

Túlzsúfolt háztartásokban élnek a magyarok

A teljes táblázatból az is kiderül, hogy a magyarok élnek a leginkább túlzsúfolt otthonokban, de ami még érdekesebb, hogy a Nyugatra eljutó bevándorlók is jobban élnek nálunk. A fenti diagramon az unión kívül érkezők lakhatási körülményeit ábrázoltuk Európa egyes országaiban, míg külön feltüntettük a magyarok átlagos körülményeit is egy vízszintes vonallal.

Míg a 20–64 év közötti magyarok 45,4 százaléka él túlzsúfolt háztartásban, addig már Csehországban is csak a bevándorlók harmadának kell így élnie.

Forrás: Origo

Más országokban persze sokkal jobb is lehet a helyzetük. A bevándorlók integrációjáról szóló teljes jelentést itt nézheti meg.