Nagy dobásra készül a Tesla Kínában

Tesla Model S elektromos autó töltőre téve a detroiti autókiállításon
Tesla Model S elektromos autó töltőre téve a detroiti autókiállításon
Vágólapra másolva!
A tavalyi csalódást keltő eladási mutatók ellenére nem adja fel a kínai piacért folytatott harcot a Tesla. Az elektromos autógyártónak a hazai pályán játszó versenytársakon kívül még számos más kihívással kell megküdzenie a világ legnagyobb piacáért. 
Vágólapra másolva!

Tavaly popsztároknak kijáró tömeg fogadta Kínában a Tesla Motors elnökét, Elon Muskot, amikor bemutatta a közönségnek a cég Model S típusú elektromos autóját. Az őrület közepette a milliárdos amerikai vállalkozó ambíciózusan azt jósolta, hogy cége autós eladásainak 35 százaléka Kínában valósul majd meg 2014-ben. A jóslat azonban nem vált be, sőt.

Musk 2014 januárjában Forrás: ANP/AFP/Jerry Lampen

A kínai autókereskedők szövetségének adatai alapján

a Tesla mindössze 2499 elektromos autót adott el tavaly Kínában, alig a felét annak, amennyit az országba importáltak.

Ennek a kiábrándító adatnak meg is lett a következménye: két magas beosztású vezetőt bocsátott el Musk a kínai divízió éléről – írja a Marketwatch.

Az amerikai tőzsdén is jegyzett cég legfrissebb pénzügyi jelentése szerint a Tesla tavaly 31 700 autót adott el világszerte, így ennek csak töredékét képezik a kínai eladások. Azonban az idei első negyedévben erősödött a Tesla Kínában, miután az elsőn negyedéves adatok szerint már 1 055 autót adtak el a világ legnépesebb országában.

Új irány kell

Elon Musk mindenképp változásokat akar, ennek megfelelően Tom Zhu Xiaotongot nevezte ki a kínai divízió élére, akinek kiemelt feladata lesz egy új stratégia mentén felturbózni a kínai piaci jelenlétet. Zhu korábban a Tesla kínai töltőállomás hálózatának részlegét vezette.

A kihívás pedig nem is kicsi, hisz olyan akadályokkal kell megküzdeni, mint a Tesla-kompatibilis elektromos töltőállomások kialakítása vagy akár a kormányzati kapcsolatok megfelelő kezelése.

Mindenképp alkalmazkodni kell a kínai piac jellegzetességeihez, de azt remélik, hogy legalább Musk jóslatainak egy része valóra válik, azaz a kínai eladások emelkedni fognak.

Kihívásokkal teli környezet

Bármennyire is oly népszerű az extravagáns Musk, a Teslának még nagyon hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy Kína egyik kedvenc márkájává váljon. A vállalat kínai üzletágának valójában félelmetes kihívásokkal kell szembenéznie.

Zhu legutóbb azt mondta, hogy a cég azon küzd, hogy megoldást találjon az eltérő szabványú, Kínára jellemző elektromos autó töltőállomások kérdésében, hisz az ottaniak egyáltalán nem kompatibilisek a Tesla által gyártottakkal.

A Tesla egyik alkalmazottja egy Roadster elektromos autót tölt fel Hong Kongban Forrás: Bloomberg

Pedig az elmúlt években két kínai állami vállalat, a State Grid és a China Southern Grid több mint 20 ezer olyan elektromos töltőállomást telepített országszerte, amelyek csak a kínai gyártmányú elektromos járművekkel, a BYD-ekkel kompatibilisek. Ezen kívül, a tervek szerint 2017-re tízezer olyan töltőállomást hoznak létre Pekingben, amelyeket csak Kínában gyártott járművek tudnak használni.

Bár a State Grid vezetője szerint a töltőállomások kompatibilitásának kérdése nem megoldható, a Tesla még nem dobta be a törölközőt.

Ehelyette saját stratégia mentén szeretnének töltőállomásokat nyitni Kína-szerte, hogy a vásárlók ne ütközzenek ilyen jellegű technikai akadályokba. 2014 áprilisa óta 19 kínai városban mintegy 40 állomást nyitott, saját berendezéseit használva, és további mintegy 600 kisebb töltőpontot alakítottak az országban.

Új partnerekre van szükség

A Tesla megállapodást kötött a kínai Minsheng Bankkal és a China Unicom telefontársasággal is, így több száz banknál és kiskereskedelmi egységnél tudnak majd kiépíteni töltőállomásokat szerte az országban, bár ezek közül eddig még csak kevés nyílt meg.

A stratégia másik része, hogy a Tesla tavaly óta hordozható és otthon tölthető akkumulátorokkal szereli fel kínai vásárlóit, mindezt ingyenesen.

Közben a Tesla folyamatosan tárgyal a kínai kormánnyal és döntéshozókkal a töltési technológiáról szóló szabványok módosításáról.

Az új szabályozás várhatóan 2015 második felében léphet életbe. „Segítettünk a szabályozóknak megszerkeszteni a töltési szabványokat” – mondta Gao Xiang, a Tesla egyik divízióvezetője. „Így a jövőben nem lesznek kompatibilitási problémák”.

Már a német autógyárak is ott vannak

A töltési kihívások mellett a nagy autógyárak egyre fokozódó jelenlétével is meg kell küzdenie a Teslának, hisz most már a BMW és az Audi is megjelent saját elektromos autóival Kínában. A BMW tavaly ősz óta árulja i3-as modelljét Kínában, melyből világszerte 12 ezret adtak el tavaly.

BMW i3-as modell Forrás: Idea Bank

A Tesla abban bízik, hogy ha sikerül megnyernie a kínai kormányzat támogatását, akkor megerősödhet a piaci pozíciója. Ezt nagyban segítené, ha a Tesla-modell is bekerülhetne a kormány elektromos autó vásárlást támogató programjába, hisz jelenleg csak a kínai gyártmányú, a kínai kormány által jóváhagyott katalógusban szereplő elektromos autók után kapnak támogatást a vásárlók, járművenként közel 9 200 dollárnak megfelelő jüant.

Ahhoz, hogy a Tesla is bekerülhessen ebbe a katalógusba, a cég még több pénzt akar befektetni az országban, például mintegy 500 millió dollár értékben vásárolna felszerelést kínai cégektől, kétszer annyit, mint a tavalyi beszerzések - állította Zhu.

De egy gyárépítés is szerepel a tervek között egy kínai vállalattal karöltve a következő három évben. A cég abban bízik, hogy a helyi önkormányzatok az elektromos autókkal majd kivételt tesznek, és az ilyen járműveket használók a hét minden napján tudnak majd autózni. (A hatalmas légszennyezettség miatt a páros és páratlan rendszámú autókat csak napi váltásban engedik közlekedni Kínában.)

Mindemellett a Tesla azt is szeretné elérni, hogy a e-kocsik ne kapjanak parkolási bírságot, illetve használhassák a buszsávokat is.

A BYD márkájú kínai elektromos autó Forrás: Getty Images

Betörés

Zhu vezetése alatt először mutattak be Tesla autókat az áprilisi sanghaji autókiállításon, Kína legnagyobb újautó bemutatóján. De hasonló előremutató lépés lehet az is, hogy

a vállalat az autókölcsönzési piacon is partnerségi viszony kialakítására törekszik,

és első körben szeretnének kiépíteni egy háromezer autóból álló flottát.

A terjeszkedés mellett a cég költséghatékonyabb működésére is oda kell figyelni, bár a Tesla vezetői eddig tagadták a 600 munkavállaló (a kínai vállalat dolgozóinak egyharmada) elbocsátásáról szóló híreket, sőt május óta folyamatos az új alkalmazottakat toborzása.

Személyes ügy

Mindezek mellett a Tesla kínai térnyerését egy személyes ügy is befolyásolja. Egy, a neve elhallgatását kérő elemző szerint

a kínai divízió vezetőjének legnagyobb kihívása nem is a piaci stratégia felépítése, hanem Elon Musk személyes támogatásának elnyerésében rejlik.

Zhut eleve úgy vették fel a céghez, hogy nem örökölte meg elődje globális értékesítési alelnöki státuszát, ami azt jelenti, hogy a kínai vállalat vezetőjekénte Musknak és az éppen aktuális értékesítési alelnöknek is be kell számolnia tevékenységéről.

Elon Musk, a Tesla Motors társalapítója és vezetője szenvedélyesen előadást tartott április végén a Powerwall bemutatóján Forrás: Tim Rue/Bloomberg

A kínai Tesla egyik korábbi menedzsere szerint Musk híresen szoros ellenőrzés alatt tartja a vállalat működését, ami korlátozhatja Zhu tevékenységét.

– mondta a neve elhallgatását kérő menedzser. Például, Musk tavaly novemberben az alelnök feje fölött átnyúlva lefújta azt a tervet, hogy az Alibaba online viszonteladó által működtetett Tmall weboldalon is árulják a Tesla autóit. Pedig a promóció épp a kínai Szinglik Napjára esett volna, amely a világ legnagyobb online vásárlási napja is egyben. Zhu azt mondta, azért mondták le a promóciót, hogy megvédjék a Tesla imidzsét. Ráadásul sokkal inkább megbíznak a szájhagyomány útján terjedő marketingben, mintsem hogy fizetett hirdetésekre szórjanak el egy csomó pénzt.

A Tesla-részvény teljesítménye

Az elmúlt egy évben 13 százalékkal került feljebb a vállalat részvényeinek árfolyama, így már 34 milliárdos piaci kapitalizációval rendelkezik a Tesla. Ugyanakkor sokkal szembetűnőbb a március óta tartó emelkedés, amely során közel 50 százalékos felértékelődést lehet látni a részvénynél. Ebben nyilván szerepet játszhat az április végén bemutatott Powerwall nevű új akkumulátora is, mely háztartások számára is könnyedén alkalmazható lesz, és amely alapjaiban fogja megváltoztatni a világ energiafelhasználását. Ezekkel a berendezésekkel a lakástulajdonosok és a vállalatok is tudnak energiát tárolni, így nem kell mindig a hálózati villamosenergiára hagyatkozniuk.

A jelenlegi emelkedés egyelőre még nem mutatja a kifulladás jeleit, így a következő időszakban elképzelhető, hogy újra célba veszi a papír a tavaly szeptemberi 291 dolláros szintet. Lefelé támasz 256, majd 240-245 dollár között található.

A Tesla részvények teljesítménye az elmúlt egy évben Forrás: Investing.com, Investor.hu