A válság utáni világ egyik legszomorúbb iróniája, hogy miközben a megtakarítások csúcsokat döntenek, a kamatszintek pedig rekord alacsonyak, a jövő infrastruktúrájába – mint az energia, a közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy – áramló befektetések messze elmaradnak az egyes földrészek szükségleteitől – mondja Gordon Brown, korábbi brit miniszterelnök és gazdasági miniszter.

Hiába van pénzbőség a világban, mégis úgy tűnik, hogy a pénzek nem oda áramolnak, ahol a legjobb helye lenne. A megfelelő infrastrukturális beruházások hiánya pedig azt eredményezi, hogy a világ lakosságának 18 százaléka elektromosság nélkül kell éljen, 11 százalék nem jut tiszta vízhez, 5-ből nagyjából 1 ember nem fér hozzá az alapvető egészségügyi ellátásokhoz, és 58 millió gyermek még az általános iskola első napját sem kezdheti meg. A Világgazdasági Fórum blogján megjelent elemzés ezzel együtt kiemeli, hogy az anyagi források mellett napjainkban, a soha nem látott technológiai fejlettség mellett ezek a számok még elkeserítőbbek.

Elszakadva a világtól

Az alapvető infrastrukturális beruházások hiánya az utak és a vasút területén, különösen Afrikában, ahhoz vezet, hogy egész falvakat és városokat vágnak el a „külvilágtól”, meggátolva ezzel a kereskedelem fejlődését. Brown hangsúlyozza, hogy a

megfelelő befektetések nélkül pedig igencsak bajos lesz megvalósítani az ENSZ fenntartható növekedési céljait,

és csökkenteni például az extrém szegénységet. Ehhez egy olyan koordinált erőfeszítésre lenne szükség, melynek keretében a kormányok, a nemzetközi szervezetek, a bankok, a vállalkozások és az alapítványok közös erővel küzdenek a változásért, erősítve köz- és a magánszféra együttműködését.

Egyre nagyobb probléma az extrém szegénységForrás: AFP/Mujahid Safodien

Noha már a válság előtt is élt az elképzelés, hogy korai szakaszban lévő infrastrukturális projektekbe túlságosan kockázatos befektetni, a 2008-as pénzügyi krízis még inkább nehezített a helyzeten. Egyrészt ugyanis a terület legnagyobb beruházójának számító állami szektornak sok helyen vissza kellett fognia az aktivitását az alacsony kamatszintek ellenére is. Másrészt pedig az új pénzügyi korlátozások (Bázel III) limitálják a bankok és a nagy intézmények lehetőségeit befektetőként és projekt koordinátorként – írja Brown, aki egyébként a Világgazdasági Fórum infrastrukturális ügyekkel foglalkozó bizottságának a tagja.

Óriási pénzekről van szó

Az elmúlt években tehát egyre nagyobb aggodalmakat okozott a befektetők hiánya az egyes projekteknél. A Világgazdasági Fórum szerint egyébként

évi ezermilliárdos infrastrukturális befektetési szakadék tátong a megvalósult és a szükséges beruházások között.

Globálisan évi 3,7 ezer milliárd dollár (az éves magyar GDP 27-szerese!) értékű finanszírozásra lenne szükség, miközben ez a valóságban csupán 2,7 ezer milliárd.

Gordon Brown volt brit miniszterelnök szerint hiába van pénzbőség a világban, mégis úgy tűnik, hogy a pénzek nem oda áramolnak, ahol a legjobb helye lenneForrás: AFP/Rodger Bosch

Kiút a szakadékból

Némi optimizmusra ad azonban okot, hogy a cikk szerint az elmúlt hónapokban javulni látszik a helyzet. Kína például különböző projekteken keresztül (Selyemút Alap, új ázsiai beruházási keret) járulhat hozzá a fellendüléshez, melyek együtt 100 milliárd dollárral növelik meg az infrastrukturális fejlesztésekre elérhető közpénzt a következő két évtizedben.

Más szinteken is vannak emellett előremutató jelek. Korábban a Világbank és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság olyan közösen finanszírozott hitelmechanizmust javasolt, amely csökkentené a korai szakaszban történő befektetések kockázatát a feltörekvő piaci infrastrukturális beruházások esetében. Az elmúlt néhány hónapban pedig az OECD támogatásával, ez már 100 milliárd dolláros potenciális hitelkeretté bővült. Ezzel párhuzamosan az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is előállt egy hasonló kockázatcsökkentő javaslattal, miközben új, a befektetőket képviselő szervezetek is pályára léptek.

Brown mindennek következtében úgy látja, hogy

olyan összefogásra van szükség, amely egyenként képes kezelni a felmerülő kockázatokat.

Ilyen többek között a szabályozási kockázat, a devizakockázat vagy a korrupció kockázata is. Mindezek együttes egyenkénti leküzdése azonban új szintre emelheti a köz- és a magánszféra együttműködését, és a két terület egyre inkább partnerként tekinthet egymásra.