A Foxpost Zrt. megvásárolta a Webox Hungary Kft-t. Az adásvétel után az új tulajdonos megkezdi a két hálózat optimalizálását és integrálását azért, hogy minél több felhasználó számára legyen elérhető a csomagküldési és fogadási rendszer - közölte Bengyel Ádám, a Foxpost Zrt. egyik alapítója és vezérigazgatója.
Hozzátette: az egyesülés után megkezdik a két teljesen eltérő technológiai alapról építkező rendszer összehangolását, amit a világon elsőként a magyar cég fog elvégezni.
Ahol mindkét cég jelen volt, onnan negyven automatát költöztetnek új helyszínre,
és a munka végeztével a Foxpost szolgáltatása már 142 helyszínen lesz elérhető.
A Webox Hungary Kft. 2014 szeptemberében indította el a csomagautomatás átvételt biztosító szolgáltatását egy 80 automatából álló hálózattal. A kockázati tőkéből, magyar vállalkozók által alapított Foxpost Zrt. 2015. márciusában kezdte meg 62 beltéri, bevásárlóközpontokban elhelyezett csomagautomata üzemeltetését.
Bár a Foxpost később és kisebb hálózattal indult, mégis gyorsabb növekedést tudott elérni a piacon, és több mint háromszor annyi csomagot szállított, mint a Webox.
Az új tulajdonos tájékoztatása szerint a Foxpost a Webox dolgozóinak egy részét tovább foglalkoztatja.