Megérte fizetőssé tenni a felhőt

Leskó Norbert, Mini CRM a cég irodájában és a MÜPA elött 2014. augusztus 28-án
Leskó Norbert fejlesztő és ügyvezető. A felhőalapú MiniCRM felgyorsít és leegyszerűsít
Vágólapra másolva!
Magyar cégek adják idén a barcelonai Mobil világkongresszus résztvevőinek 0,33 százalékát: a 2100 startupból 7 magyar. Nincs ennél jelentősebb esemény a mobil iparágban.
Vágólapra másolva!

Évről évre többen állítanak ki a Mobile World Congress termeiben. Az Origo folyamatosan ír az eseményről, friss cikkeinket önálló szekcióban találja a címlapon. Az idei kiállításon részt vevő hét magyar vállalkozásnak a Magyar Nemzeti Kereskedőház biztosít kiállítási lehetőséget 42 négyzetméteres standján. Közülük többen visszatérők a barcelonai rendezvényen.

Megtérültek a MiniCRM erőfeszítései

Bemutatkozik Barcelonában a már itthon is sikeres MiniCRM. A kkv-knak fejlesztett ügyfélkezelési megoldásokra fókuszáló vállalkozásról többször írtunk az Üzletrészen. Ők az a startup, amely megfordította a sorrendet,

először ügyfeleket keresett, majd azok problémáira koncentrált.

Vállalták, hogy széles ingyenes kínálatban kitűnjenek azzal, hogy az ő felhőszolgáltatásuk fizetős:

a cégek célja a mindenki másénál olcsóbb termék, a minőség sokadlagos. Nagyon hiányzik az itthoni üzleti életből, hogy megforduljon a spirál: ha arányaiban növekszik a minőségi szolgáltatók száma, azzal az igény a minőségre is növekedni fog” – mondta az Üzletrésznek 2014 augusztusában Leskó Noerbert alapító-CEO. Szemmel láthatólag jó lóra tettek, az ügyfeleik gyorsan észrevették, hogy nagyon is megéri fizetni a rengeteg plusz funkcióért és a megbízhatóságért.

Leskó Norbert fejlesztő és ügyvezető. A felhőalapú MiniCRM felgyorsít és leegyszerűsít Forrás: Szabó Gábor - Origo

Hat másik cég is lehetőséget kapott

Szintén a magyar kiállítók közt van a tizenöt éves, telekommunikációs rendszerfejlesztő Deverto Zrt., amely hazai és külföldi távközlési szolgáltatók központi kommunikációs rendszereivel is foglalkozik. A PolyNet Kft. a vezetékes és mobil távközlési szolgáltatók berendezéseinek összehangolt működését biztosító hálózatszinkronizáló eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Termékeivel és szolgáltatásaival

Európa, Afrika és Ázsia 15 országának 20 szolgáltatójánál van jelen.

A Koonsys Kft. rádiós és átviteltechnikai hálózatok tervezését és optimalizálását helyezte fókuszba.

A FlexiTon Kft. olyan szoftver termékeket fejleszt és forgalmaz, illetve olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek a távközlési vállalatok gazdaságosabb, hatékonyabb működését támogatják. A magyar standon kiállít még a SWIFT infrastruktúra-támogatással foglalkozó Simplexion Kft., továbbá a 2004-ben alakult Navayo, amelynek egyik világhírű szabadalma az MVCN. A virtuálisan zárt láncú, internetalapú technológia lehetővé teszi a biztonságos kommunikációt két távoli eszköz között.