Tízévnyi magyar GDP-vel tartoznak az amerikai diákhitelesek

2016.10.14. 11:25

Az Egyesült Államokban komoly gondokat okoz a diákhitelek visszafizetése, ugyanis jelenleg 44 millió amerikainak van ilyen jellegű hiteltartozása, összesen több mint 1300 milliárd dollárnyi értékben. Ez majdnem tízévnyi magyar GDP-nek felel meg. Ezzel szemben Magyarországon „mindössze” 90 milliárd forintnyi diákhitellel tartoznak a fiatalok. Egy átlagos magyar diákhitelesnek több mint 800 ezer forintos adóssága van.

A Fehér Ház gazdasági tanácsadói testületének adatai szerint azoknak, akik kevesebb mint 5 ezer dollárt (körülbelül 1,4 millió forintot) vettek fel, és 2011-ben kezdték meg törleszteni az adósságukat, csupán 35 százaléka fizette vissza a teljes tartozását három éven belül. 5 és 10 ezer dollár (1,4 és 2,8 millió forint) között ugyanez az arány 31 százalék, míg 40 ezer dolláros (körülbelül 11 millió forintos) hiteltartozás felett már csak 4 százalék.

A Fed összegzése szerint

44 millió amerikainak van diákhitel-tartozása, ők összesen 1300 milliárd dollárnyi adósságot görgetnek maguk előtt, derül ki a MarketWatch összeállításából. Ez körülbelül 360 000 milliárd forint, ami körülbelül 10 évnyi magyar GDP-nek felel meg, és átlagosan közel 30 ezer dolláros (több mint 8 millió forintos) hiteltartozást jelent.

A Forbes júliusban arról írt, hogy azok a diákok, akik 2016-ban végeznek, átlagosan már több mint 37 ezer dolláros (körülbelül 10 millió forintos) diákhitel-tartozással vágnak neki az egyetem utáni életüknek.

Óriási tartozásokkal vágnak neki az életnekForrás: AFP/Igor Zarembo

A MarketWatch cikke szerint politikai és kulturális vita alakult ki amiatt, hogy a diákok adóssága nagyobb ütemben nő, mint a bérek, így amerikai fiatalok millióinak okoz egyre nagyobb kihívást a hiteleik visszafizetése.

Clintonnak van terve, Trumpnak nincs

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt korábban már megígérte a kampányában, hogy azok a fiatalok, akiknek a családja kevesebbet keres évi 125 ezer dollárnál (körülbelül 35 millió forint), ingyen járhatnak majd állami főiskolára, ami segíthet, hogy a jövőben végzett diákok ne óriási adósságokkal induljanak neki az életnek.

A kampányban is téma volt a diákhitelesek problémájaForrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Felmerült az is, hogy akik nagyobb összegekkel tartoznak, ők alacsonyabb kamatozású hitelekkel kiválthatnák a diákhitel-tartozásukat. A republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump is elismerte, hogy a végzősök adóssága komoly probléma az USA-ban, de nem állt elő semmilyen javaslattal.

A veséjüket is eladnák

Egy amerikai hitelekkel foglalkozó honlap még tavaly felmérést végzett diákhitellel rendelkező felhasználói közt arról, mit tennének azért, hogy megszabaduljanak az adósságuktól. A megkérdezett 200 felhasználó 30 százaléka azt válaszolta, akár valamelyik szervét is eladná a tiszta lapért cserébe, írta a Telegraph. 32 százalék katonai szolgálatot vállalna ugyanezért, 38 százalék pedig vállalná, hogy gyógyszerekkel kísérletezzenek rajta.

Magyarországon 210 ezren tartoznak

A körülbelül 320 milliós USA-ban a 44 millió diákhitellel tartozó állampolgár több mint a lakosság tizede. Ehhez képest mi jobban állunk, hiszen a Diákhitel Központ adatai szerint Magyarországon mintegy 210 ezer embernek van még diákhitel-tartozása – összesen

eddig 373 ezren igényeltek diákhitelt, amit 163,8 ezren már vissza is fizettek, tudta meg az Origo. 142 ezren még törlesztenek, 29 ezer hallgató pedig mint hitelfelvevő van benne a rendszerben.

A magyar diákhitelesekkel nincs gond, fizetnek, mint a katonatisztForrás: MTI/Soós Lajos

Eddig összesen 307,8 milliárd forintnyi diákhitelt folyósított a Diákhitel Központ,Diákhitel 1-et 290,7 milliárd forint, míg Diákhitel 2-t 17,1 milliárd forint értékben. Ebből 218,5 milliárd forintot pedig már visszafizettek, így a magyar diákhitelesek jelenleg 89,2 milliárd forinttal tartoznak. A Diákhitel Központ válasza szerint egy magyar diákhitelesnek átlagosan 825 ezer forint diákhitel-tartozása van.

Hasonlóak a kamatok

Ez nagyságrendekkel alacsonyabb az amerikai adatoknál, igaz, a tandíjak is olcsóbbak – ahogy persze a keresetek is. Ugyanakkor a diákhitelek kamatai hasonlóak: az USA-ban jellemzően 3,76-6,31 százalék között mozognak a kamatok, míg Magyarországon a Diákhitel 1 kamata jelenleg 3,75 százalék. Ezzel szemben a kötött felhasználású Diákhitel 2 állami kamattámogatással működik, így sokkal kedvezőbb a kamat is, mindössze 2 százalékos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK