Megmenekül az 1472-ben alapított toszkán Monte dei Paschi di Siena, miután az olasz kormány döntött a harmadik legnagyobbnak számító bank megmentéséről. Az állami mentőövet abból a 20 milliárd eurós keretből finanszírozzák, amelyre a parlament is áldását adta.

Véget érhet a világ legrégebbi bankjának számító Monte dei Paschi di Siena vesszőfutása, miután a pénzintézet megmentéséről határozott tegnap este a Paolo Gentiloni vezette olasz kabinet.

A végső döntést az után hozták meg, hogy tegnap eldőlt:

nem sikerült befektetőt találni a bankra, így semmiképp nem tudták önerőből végrehajtani a csőd elkerüléséhez szükséges ötmilliárd eurós tőkeemelést.

 

Monte dei Paschi di SienaForrás: AFP/Giuseppe Cacace

 

Korábban egy katari befektetési alap érdeklődött a toszkán bank iránt, ám az utolsó pillanatban visszaléptek, és egy kötvénycsere akcióval is csak fél milliárd eurót sikerült előteremteni.

Az állami bankmentésre sokáig nem tudta rászánni magát az olasz politikai vezetés, ám Matteo Renzi távozása és Paolo Gentiloni korábbi külügyminiszter kormányalakítása óta változott a helyzet, és időközben a Monte dei Paschi is katasztrofális helyzetbe került.

A lépés azért fontos, mert az európai pénzpiacok tartottak a bank bedőlésétől, amivel könnyen bajba sodorta volna az amúgy is sok gyengeséggel küszködő olasz pénzügyi szektort.

A most elfogadott 20 milliárd euró keretösszegű bankmentő csomagból nem csak a Monte dei Paschi kap, mivel rajta kívül több kisebb bank is bajban van a bedőlt hitelek magas aránya miatt.

Az olasz parlament elfogadta a bankmentő csomagotForrás: AFP/Andreas Solaro

A bankmentésre az Európai Unió is áldását adta azzal a feltétellel, hogy a részvényeseknek is be kell szállniuk a csomagba, és úgynevezett elővigyázatossági tőkeemelésként könyvelik el a segítséget. Az állami mentőöv hírére megugrott az olasz bankok részvényeinek ára, ám lehet, hogy nem sokáig tart az öröm.
A Goldman Sachs és a Deutsche Bank elemzői szerint a 20 milliárd euró nem lesz elegendő ahhoz, hogy kistafírozzák a gyengébb lábakon álló pénzintézeteket, amelyeknek mindenképp tőkét kell emelniük a bedőlt vagy problémás hitelekből fakadó veszteségek pótlására.

A Goldman szerint 38 milliárd eurós tőkealapra lenne szükség az olasz bankszektor megerősítéséhez.
Az állami tőkeinjekciót a parlamenti pártok többsége helyeselte, a legnagyobb ellenzéki párt, a Beppe Grillo komikus vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) ahhoz a feltételhez kötötte volna, hogy a bajba jutott bankot államosítsák.

Beppe Grillo komikus, az Öt Csillag Mozgalom vezetőjeForrás: AFP/NurPhoto/Jacopo Landi

A Finantial Times idézi a Codacons olasz fogyasztóvédelmi lobbicsoportot, amelynek számításai szerint minden olasz családnak 833 euróba (közel 260 ezer forintba) kerül a mostani mentőcsomag.

A lépés kritikusai azt is kiemelik, hogy a Monte dei Paschi részéről meggondolatlan lépés volt még a válság előtt megvásárolnia a riválisának számító Banca Antonvenetát kilenc milliárd euróért.