Gumibottal és gázsprayvel jár majd az élelmiszerrendőr

Tolna megyei húsboltot zárt be a NÉBIH
Vágólapra másolva!
Szolgálati jelvény és igazolvány, gumibot és gázspray – ezekkel szerelkezhetnek fel az élelmiszer-ellenőrök a jövőben, ha elfogadja a parlament a most benyújtott törvénymódosítást. Szigorodik az élelmiszeres vállalkozások nyilvántartása is, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jogosítványokat kap összehasonlító termékvizsgálatokra is.
Vágólapra másolva!

Gumibotot és gázsprayt is használhatnak majd az élelmiszer-ellenőrök egy törvényjavaslat szerint – hívta fel a figyelmet a Blokkk.com.

A törvény létrehozná az élelmiszer-rendészetet, ezzel is szigorítva az ellenőrzéseken.

Az élelmiszerrendőröknek lenne igazolványuk és jelvényük, és ugyanúgy lesz névjegyzékük, mint a rendőröknek. Szigorúbb kritériumok alapján lehet majd valakiből élelmiszerrendőr, amit a rendőrség évente ellenőrizne.

Tavaly közel ezer tonna gyanús eredetű élelmiszert foglalt le a hatóság Forrás: NÉBIH

Előfordul, hogy az ellenőrzött vállalkozások vezetői, munkatársai nem túl együttműködőek a Nébih ellenőreivel, pláne, ha árukészletet kell lefoglalniuk, ezért van szükség a szigorításra. Az élelmiszerrendőrre is érvényes lesz természetesen a rendészeti törvény, vagyis az intézkedés csak arányos sérüléssel, hátránnyal járhat, és a gumibot használatának eshetőségére előtte figyelmeztetnie kell az élelmiszerrendőrnek is.

Tavaly a Nébih

  • 588 ellenőrzést végzett,
  • 989 tonna gyanús eredetű terméket vont ki a forgalomból,
  • 380 millió forintnyi bírságot szabott ki,
  • 27 vállalkozást szüntetett meg.

A törvényjavaslat szerint ha a jövőben nem lesz egyértelműen megállapítható egy élelmiszer eredete, nyomonkövethetősége, akkor az életre és egészségre veszélyes helyzetnek nyilvánítható, és eljárást von maga után.

Egységes szabályok lesznek a hagyományos boltok és az internetes áruházak próbavásárlására, a mintavételre is.

Az élelmiszer-vállalkozások nyilvántartása (Felir) is kibővül majd, szerepelnie kell a tevékenységi körnek és a telephelyek listájának. Bár ezek az adatok szerepelnek a cégnyilvántartásban is, a Felir elérhető a Nébih honlapjáról.

A hatóság közzéteszi a jó és rossz vállalkozásokat, hasonlóan a fogyasztóvédelemhez.

Tavaly év végéig az információs rendszerben 388 983 azonosítót adtak ki a vállalkozásoknak, amelyek csak ezzel adhatnak el, illetve vásárolhatnak élelmiszert.

Továbbá a Nébihnek lesz jogosítványa összehasonlító vizsgálatokat végezni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!