A megújuló energia teheti tönkre az Amazonast

geoglifa, Amazonas
Geoglifa
Vágólapra másolva!
Mintegy 428 hidroelektromos gát építését tervezik az Amazonas medencéjében, nemcsak a főfolyóra, hanem annak vízhordó mellékfolyóira is. Ebből 140 már elkészült vagy építés alatt van. A kutatók aggódnak: a gátak felhúzása az egész folyórendszeren pusztító hatású lehet.
Vágólapra másolva!

Az Amazonas medence 6,1 millió négyzetkilométernyi területével Földünk legkülönlegesebb helye közé tartozik. Ritka fajok, az orvoslásban is használt, csak itt termő növények és néhány régi, a civilizációval még csak érintőleges kapcsolatot fenntartó indián kultúra otthona is egyben. Itt található a bolygó frissvízkészletének nagyjából húsz százaléka. A vízi utakra elhelyezett, a megújuló energiatermeléssel összefüggő gátak azonban a terület teljes ökoszisztémáját felboríthatják, visszafordíthatatlan károkat okozva abban.

Körforgásba és kölcsönhatásokba nyúlunk bele

Az Amazonas és mellékfolyóinak óriási vízhozama alkalmassá teszi a területet arra, hogy duzzasztógátakat telepítve, megújuló termeléssel állítsanak elő elektromos energiát. Ezek azonban súlyos problémákhoz vezetnek. A Nature folyóirat tanulmánya rámutat: a gátak a teljes folyórendszer élővilágára hatással vannak, nemcsak a közvetlen környezetükére.

Fajok ezrei kerülhetnek veszélybe, a gátak pedig a folyó természetes mozgását, áradását is befolyásolják.

Edgargo Latrubesse, a Texasi Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője, arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyók üledéke kerül veszélybe a gátak miatt. Ez pedig azért kulcsfontosságú, mert az üledék mozgása

határozza meg a folyók kanyargását, az ökoszisztéma frissítését, földterületek képződését, és az élővilág számára közvetlen és közvetett módon is fontos tápanyagokat hordoz.

A kutatók súlyos hiányosságnak ítélik meg a gátrendszer kapcsán azt, hogy átfogó környezeti hatástanulmány nem készült azok kapcsán, csak a közvetlen környezeti hatásokra fókuszáltak a tervezéskor. Ez visszafordíthatatlan károkat okozhat. Például az Amazonas üledéke Dél-Amerika legnagyobb mangrove-erdejét táplálja, és közvetett módon az időjárás rendszerére is hatással van.

Globális veszteség lenne

A gátrendszer következtében több ezer faj élete megváltozna, több valószínűleg ki is halna. A tudósok arra hívják fel a figyelmet, hogy a nagyszabású program átalakítaná az Amazonas biodiverzitását, aminek globális hatásai lennének.

Az Amazonas töredéke felülről Forrás: Jenny Watling


- mondta Latrubesse.

A kutatók úgy vélik, segíti a környezeti pusztítás megelőzését, ha a teljes gátrendszer veszélyeit átfogóan mérik fel a kivitelezés előtt.

Ezért készítettek egy ún. környezeti sebezhetőségi indexet.

Ezzel a mutatóval valamennyi duzzasztónál értékelni lehet azok egyenkénti területi veszélyességét. Az egyes, gátankénti mutatókat átfogóan értékelve lehetne javítani a projekt egészén, mielőtt az okozott károk visszafordíthatatlanná válnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!