Kiemelt beruházás lett a rákosmenti sportcsarnok

rákosmenti sportcsarnok
Vágólapra másolva!
2019 májusára készülhet el a rákosmenti sport-és rendezvénycsarnok. A multifunkcionális csarnok teljes beruházási költsége 6,5 milliárd forint. Az épülő szabadidőközpontot nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánították.
Vágólapra másolva!

A külső megjelenésében is egyedi, 1500 fix ülőhelyes, környezettudatos, megújuló energiával működő „zöld” épület Budapest ékessége lesz a XVII. kerületben.

A rákosmenti sportcsarnok látványterve Forrás: Rákosmenti Polgármesteri Hivatal

A csarnok lehetőséget ad a rákosmenti iskoláknak, egyesületeknek a sportfoglalkozásokra, teret nyújt élvonalbeli sportesemények megrendezésére - írja Facebook-posztjában Riz Levente, Rákosmente polgármestere.

Nem maradnak el az egészségügyi fejlesztések sem

A polgármester fontosnak tartja, hogy a sport- és rendezvénycsarnok felépítése, amely a mozgásnak, tömegsportnak, diáksportnak is helyet biztosít, az egészség megőrzését szolgálja.

A rákosmenti sportcsarnok látványterve Forrás: Rákosmenti Polgármesteri Hivatal

Az egészség helyreállításáért felelős egészségügyi intézmények fejlesztése ugyanúgy megtörténik: 2019-ig a kerület összes háziorvosi rendelőjét felújítják, a Ferihegyi úti szakrendelő korszerűsítését, emeletráépítéssel történő bővítését, szolgáltatásfejlesztését megvalósítják – tette hozzá.

A polgármester fontosnak tartja, a

sport- és rendezvénycsarnok nem stadion.

A füves sportpályát, ahol majd épül a csarnok, áthelyezik a Rákos-patak mellé.

A csarnok földszintjén táncterem, mászóterem boulder- és alpinfalakkal, edző-, fitneszterem, tekepálya, vendéglátóhely, üzletek épülnek. Sportolás előtt és után kisebb vizes létesítmény, wellness-szauna, sókamra, gőzkabin, masszázs is rendelkezésre fog állni.

A rákosmenti sportcsarnok látványterve Forrás: Rákosmenti Polgármesteri Hivatal

Az épület külső környezetében a tervek szerint teniszpályákat, streetballpályát, kis és nagy futballpályát, futókört hoznak létre, megépül a szükséges mennyiségű új parkolóhely, a Kaszáló utca-Pesti út találkozását lámpás csomóponttá alakítják át.

2019 májusára készülhet el

A 6,5 milliárd forint sportcsarnok viszonylatban a kiadási középmezőnybe tartozik. A Makovecz-stílust követő, felcsúti szomszédságában felhúzott Pancho Aréna ára 3,8 milliárd forint volt, Székesfehérváron pedig közel 15 milliárd forint megy el a Sóstói Stadion építésére.

Új, multifunkcionális sportcsarnok épül Rákosmentén google maps

Az építési munkálatok várhatóan 2017 végén megkezdődnek, a befejezés dátuma várhatóan 2019. május 31.