Elképzelhetetlen vagyonokkal bíró cégóriások, mérhetetlen gazdagság

Multicég illusztráció
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy friss tanulmány szerint a világ leggazdagabb szervezeteinek döntő hányada a hatalmas multinacionális cégek közül kerül ki. A 200 legnagyobb vagyon felett rendelkező szervezet közül 157 valamely világszerte ismert nagyvállalat. A Global Justice Now nevű emberi jogi alapítvány által összeállított listára mellettük csak néhány tucat tehetősebb országnak sikerült felkerülnie.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának genfi üléséhez kapcsolódóan megjelentetett tanulmány nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a világ különböző részei között tapasztalható gazdasági egyenlőtlenségekre, valamint az emberi jogok világszerte tapasztalható megsértésére.

Az elemzés megállapítja, hogy a bevételek alapján összeállított rangsor első 100 helyezettjének több mint kétharmada profitorientált gazdálkodó szervezet. A világ országai ebben az összevetésben sem állnak túlzottan jól - húzza alá az Independent cikke.

Például az angol-holland érdekeltségű Royal Dutch Shell olajtársaság a világ legnagyobb cégei között az ötödik helyezett.

Évi 311 milliárd dolláros árbevételével a világ legtöbb országát megelőzi, például Mexikót, Belgiumot vagy Oroszországot.

A Global Justice Now ranglistáján a Shell közvetlenül az 50 milliónál is nagyobb lakosságú Dél-Korea mögött áll a bevételeket tekintve.

Tüntetők az ENSZ genfi székházánál Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Laurent Gillieron

A tanulmány ismételten felhívná a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy bolygónk legnagyobb problémáiért – köztük az emberek közötti egyenlőtlenségekért és a klimatikus változásokért - elsősorban a nemzeteken átívelően működő cégóriások a felelősek.

– véli a Global Justice Now igazgatója, Nick Dearden. Az Independent pedig példaként a világ számos részén létező gyerekmunka intézményét említi.

Ezért a szervezet támogatja, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága elfogadjon egy olyan megállapodást, amely arra kötelezné a világ nagyvállalatait, hogy hagyjanak fel az emberi jogok üzleti érdekekből történő megsértésével.

A Global Justice Now az egyes országok bevételeire vonatkozó információkat egyébként a CIA országprofiljaiból merítette, a cégekre vonatkozó adatokat pedig a Fortune magazin 500-as vállalati toplistája alapján dolgozta fel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!