Megkezdődtek az egyeztetések a minimálbérről

Téglás, 2016. július 19. Targoncás dolgozik a Hajdu Hajdusági Ipari Zrt. bojlereket gyártó üzemében a kormánytámogatással 2,5 milliárdos fejlesztést végrehajtó Hajdu vállalatcsoport központjában, a téglási Hajdu Ipari Parkban 2016. július 19-én. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 680 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti a vállalatcsoporthoz tartozó Hajdu Hajdusági Ipari Zrt. és a Hajdu Autótechnika Ipari Zrt. mintegy 2,5 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését, amellyel több mint 100 új munkahelyet teremtenek. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A szakszervezetek 10 százalék feletti minimálbér-emelést szeretnének 2019-ben, a cégek ennél kevesebbel úsznák meg az év végi tárgyalásokat.
Vágólapra másolva!

A kormánynak az az érdeke, hogy a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek egyezségével jöjjön létre a jövő évi minimálbérekről szóló megállapodás – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának testületi ülésén.

A bérmegállapodáson nem kíván változtatni a kormány, hiszen egy eredményes, korábban mindenki által elfogadott egyezség született két évvel ezelőtt.

A munkáltatók kisebb béremelést szeretnének jövőre - most még van tér a béremelésre, de az ütem előbb-utóbb lassulni fog Forrás: MTI/Balázs Attila


A 2016. novemberi hatéves bérmegállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum érdemi emelését, illetve a munkáltató adók csökkentését tartalmazza.

Az elmúlt években kiemelkedő béremelkedés volt Magyarországon.


A szakszervezetek két számjegyű emelést szeretnének, s bár a kormány szerint ez indokolt, a munkaadók ennél kisebb mértékű béremelést szeretnének. Igaz, korábban Varga Mihály is arról beszélt: óvatosan kell bánni a minimálbér-emeléssel, mert most ugyan van még tér a béremelésre, de az ütem előbb-utóbb elkezd majd lassulni.

A minimálbér a idén 138 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 180,5 ezer forint. A beígért adócsökkentés a szociális hozzájárulási adóra vonatkozik, ez most 19,5 százalék, és a kormány ígérete szerint 2019 második felétől csökkenhet 17,5 százalékra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!