Egy ország a katasztrófa szélén, jöhet a végső összeomlás?

2018.07.24. 17:04

Az IMF prognózisa szerint Venezuelában az infláció az idén elérheti az egymillió százalékot. Ez az egyik legsúlyosabb hiperinflációs helyzetet idézné elő a modern kori történelemben.

A dél-amerikai ország gazdasága egyre lejjebb csúszik a lejtőn az olajárak 2014-ben bekövetkezett összeomlásának hatására. A kormány ma már nem képes a szociális ellátórendszer fenntartására és az árak kordában tartására.

„Az év végéig az infláció elérheti az egymillió százalékot, és a helyzet kísértetiesen hasonlít az 1923-ban Németországban, illetve a 2000-es évek elején Zimbabwéban kialakult állapotokhoz" – idézi a Reuters Alejandro Wernert, az IMF regionális igazgatóját. Az idei évre a Nemzetközi Valutaalapnál az ország GDP-jének 18 százalékos csökkenését várják. Ezzel immár a harmadik egymást követő évben lehet kétszámjegyű a gazdaság teljesítményének visszaesése. Noha a fekete arany ára nem keveset emelkedett az elmúlt időszakban, láthatóan már ez sem segít, mert Venezuelában az olajkitermelés mára gyakorlatilag összeomlott.Az ország egyéb gazdasági mutatói is ijesztőek, hiszen például a fogyasztói árak ebben az évben már több mint 46 ezer százalékkal emelkedtek. Legalábbis a parlamenti ellenzék által közzétett adatok szerint. Az ellenzéki pártok tavaly óta publikálnak saját számadatokat, mert az ország központi bankja már a legfontosabb gazdasági mutatószámokat sem közli.

Véres tiltakozások az ország fővárosában, Caracasban idén januárbanForrás: AFP/Juan Barreto

Nicolas Maduro államelnök szerint országa valójában egy gazdasági háború áldozata, amelyet a háttérből az Egyesült Államok támogat. Az IMF segítségét pedig reflexszerűen elutasítják.
Ellenzéki vélemények szerint azonban az ország problémái rossz politikai döntésekből fakadnak. A nyakló nélküli pénznyomtatás és a nyomában járó hiperinfláció következtében a termelő vállalatok nem – vagy csak csillagászati összegekért - tudnak alapanyagot importálni külföldről, ami számtalan üzem működését sodorta veszélybe az elmúlt időszakban. Az ország gazdasága sajnos elképesztő mértékben leépült az elmúlt évek során.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK