A magyar adókörnyezet versenyképes a régióban

Áfa-csökkenés
Vágólapra másolva!
Az adóváltozások főként a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, különösen vidéken, ahol komoly támogatásokat is igénybe vehetnek – vélekedett a Magyar Hírlapnak adott interjújában Barta Péter, akit tavaly az év adótanácsadójának választottak.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi magyar adókörnyezet kifejezetten versenyképes régiós összehasonlításban a maga kilencszázalékos társasági adójával – jelentette ki Barta Péter. Az áfa mértéke ugyan a legmagasabb az Európai Unión belül, de az a vállalkozásokat nem érinti, hiszen az áfa csak átmenő tétel, és nem költség egy vállalkozás számára – tette hozzá.

Forrás: Shutterstock

Az idei változások közül a tanácsadó

a csoportos társasági adóalanyiság bevezetését emelte ki.

Ez teljesen új jogintézmény a magyar adójogban, és előnye, hogy a csoporttagoknak az egymás közötti ügyleteikről nem kell transzferár-dokumentációt készíteniük – fejtette ki.

Az egyéni vállalkozók figyelmét Barta Péter arra hívta fel, hogy az idén 12 millió forintra emelték az alanyi áfamentesség határát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!