Szijjártó Péter: Az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa

ALAKSZAI Zoltán; HUBAY György; SZIJJÁRTÓ Péter
Miskolc, 2019. október 1. Hidero Takamizu, a japán nagykövetség első beosztott diplomatája, Nakagava Tosijuki, a GS Yuasa Cooperation pénzügyi igazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Alakszai Zoltán jegyző, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje és Hubay György (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő (b-j) az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó japán GS Yuasa miskolci üzemcsarnokának átadásán 2019. október 1-jén. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, több mint 175 ezren dolgoznak az iparágban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég, a GS Yuasa miskolci üzemcsarnokának átadásán.
Vágólapra másolva!

Az innovatív technológiájáról ismert GS Yuasa 2018-ban jelentette be, hogy csaknem 9 milliárd forintból Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát. Ehhez a kormány 465,3 millió forint vissza nem terítendő támogatással járult hozzá - közölte Szijjártó Péter. A Yuasa fejlesztette ki az első akkumulátorokat Japánban.

Ma már világszerte használják a termékeiket, 17 országban, 37 telephelyen, megközelítőleg 15 ezer embert foglalkoztatnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó japán GS Yuasa miskolci üzemcsarnokának átadásán 2019. október 1-jén. Forrás: MTI/Vajda János

A kiotói székhelyű társaság magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017-ben jegyezték be, a város déli ipari parkjában a

60 ezer négyzetméter alapterületű üzem alapkövét tavaly márciusban rakták le.

Szijjártó Péter avató beszédében kiemelte, hogy a világgazdaságban folyamatosak a változások, vadonatúj technológiák jönnek, amelyek alapjában határozzák meg az autóipar fejlődésének tempóját. Hozzátette: a világgazdasági átalakulásokat legalább annyira diktálják keletről, mint nyugatról,

egy új autóipari korszak rajzolódik ki,

amely az elektromobilitásra és önvezető autókra épül.

Hidero Takamizu, a japán nagykövetség első beosztott diplomatája, Nakagava Tosijuki, a GS Yuasa Cooperation pénzügyi igazgatója, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Alakszai Zoltán jegyző, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje és Hubay György (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő Forrás: MTI/Vajda János

Az új autóipari korszak beruházásainak köszönhetően

Magyarország a világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik,

az iparág meghatározó vállalatai ruháztak be itt. "Nálunk épül a világ legnagyobb elektromos autó -akkumulátorgyára, az Audi elektromos motor gyára, és több nagy beszállító is jelen van az országban" - sorolta Szijjártó Péter.

- tette hozzá.

A japán GS Yuasa 51 új munkahelyet hozott létre Miskolcon,

a cég a második legnagyobb piaci részesedésű vállalat az ólomsavas akkumulátorok globális piacán, Japánon kívül Miskolcon gyártanak lítiumion akkumulátorokat, amelyek döntő hányadát exportálják. A magyar-japán gazdasági kapcsolatokról szólva Szijjártó Péter azt is közölte: Japán a hetedik legnagyobb tőkebefektető Magyarországon, 160 japán vállalat 34 ezer embert foglalkoztat, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 3,3 százalékos emelkedés után meghaladta a 2,2 milliárd dollárt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!