Belevásárolt a Telenorba az Antenna Hungária

Telenor
Budapest, 2018. január 4. Telenor Magyarország Zrt. üzlete a Károly körút 3/a sz. alatt. A Telenor Magyarország második legnagyobb mobilszolgáltatója. A norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának.
Vágólapra másolva!

A partnerek új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF Csoport 75 és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában.

A tájékoztatás szerint

a Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját.

Az Antenna Hungária stratégiai partnerként egy-egy főt delegál az új holding igazgatóságába és felügyelőbizottságába, valamint egy-egy megfigyelőt a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate igazgatóságába és felügyelőbizottságába.

25 százalékban vált tulajdonossá a hazai Telenor cégekben az Antenna Hungária Forrás: MTI/Faludi Imre

Ladislav Bartonicek, a PPF Csoport távközlési befektetésekért felelős részvénytulajdonosa azt mondta, hogy az ügylet megerősíti piaci pozíciójukat ezen az erős versenyt mutató piacon, valamint bizonyítéka annak is, hogy a PPF közepes méretű távközlési cégként hosszú távon elkötelezett a közép-kelet-európai régió iránt.

Sárecz Zsolt, az Antenna Hungária elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a közös stratégiai szinergiák kihasználása lehetővé teszi az Antenna Hungária és a Telenor számára, hogy még jobb és komplexebb szolgáltatásokat nyújtsanak a magyar lakossági média- és telekommunikációs piacon, valamint üzleti partnereiknek.

A PPF Csoport 2018 júliusában vásárolta meg a Telenor távközlési leányvállalatait Magyarországon, Bulgáriában, Montenegróban és Szerbiában.

A PPF Aréna 1 Közép- és Kelet-Európa egyik vezető távközlési csoportja, amely magába foglalja a PPF telekommunikációs érdekeltségeit - a CETIN-t, a cseh O2-t és a Telenor CEE-t.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!