A befektetők elkezdtek feltankolni készpénzből

dollár, USD
5605296 05.08.2018 One-dollar notes. Alexey Suhorukov
Vágólapra másolva!
A befektetők egyre nagyobb számban mozdulnak el a készpénz felé a kockázatosabb eszközöktől. Ez pedig arra utal, hogy a globális befektetői közeg növekvő aggodalmakkal figyeli a pénzügyi piacok állapotát és a jövőbeni növekedési lehetőségeket.
Vágólapra másolva!

Egy friss elemzés szerint október 2-ig 3400 milliárd dollárnyi tőke volt amerikai pénzpiaci alapokban, ami 14 százalékkal magasabb a 2018 végén mért számnál. Ráadásul a készpénzbefektetések mértéke május óta minden egyes héten nőtt – írja a MarketWatch.

Ami furcsa a jelenlegi készpénzbefektetés-növekedésben, hogy közben a rövid távú kamatráták egész évben csökkentek

– mondta Nicholas Colas, az elemzést végző DataTrek alapítója. Hozzátette, a pénzpiaci alapok annak ellenére is igen komoly tőkebeáramlásokat tapasztaltak idén, hogy a 2 éves lejáratú amerikai állampapír hozama megfeleződött.

Ezzel együtt Colas kiemelte, a következő hetekben annyi lehetséges negatív kockázat leselkedik a nemzetközi piacokra, hogy a befektetők egyre világosabban elkezdtek fedezékbe vonulni, és menedékeszközöket keresni.

Elkezdtek menedéket keresni a befektetők Forrás: Pixabay.com

A hosszú távú befektetési eszközök mára elé aggasztó képet festenek a befektetők számára, akik elsősorban a makrogazdasági fejlemények miatt kezdtek óvatosak lenni – emelte ki a szakember. A kockázatok közé tartozik például az amerikai-kínai kereskedelmi háború, az amerikai recessziós félelem, valamint a brexittel kapcsolatos bizonytalanság.

Ha pedig a készpénzalapokba irányuló tőkebeáramlás nem lenne eléggé intő jel, az is jól látható, hogy a részvénypiaci tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) területén is jól látható az átrendeződés.

Az elmúlt hónapban ugyanis az ingatlanokhoz, a közművekhez, valamint az alapvető fogyasztói javakhoz kapcsolódó ETF-ek tapasztalták a legnagyobb tőkebeáramlást,

egyenként 1,4 milliárd, 755 millió, valamint 472 millió dollárral.

Ezzel együtt a legnagyobb vesztesek között olyan iparágakhoz kötődő alapok voltak, mint az egészségügy (mínusz 1 milliárd dollár), az ipar (496 millió dollár), valamint a nyersanyagszektor (434 millió dollár).

A készpénzalapokba irányuló jelentős tőkebeáramlás most tehát egyértelműen arra utal, hogy fokozódott a befektetők kockázatkerülése.

Ez pedig akár erősen negatív következményekkel is járhat például a részvénypiacok számára.