Fontos szerephez jutunk az Európa és Kína közti vasúti konténerszállításban

TÁRGY EGYÉB TÁRGY konténer munkagép Szolnok, 2009. március 10.
Egy rakodógép konténert emel le az első kínai tehervonatról, amely megérkezett a Szolnoki Logisztikai Központba (SZLK). A Sanghajból indult szerelvény 16 kocsija a Samsungnak, két kocsija a Vo
Szolnok, 2009. március 10. Egy rakodógép konténert emel le az első kínai tehervonatról, amely megérkezett a Szolnoki Logisztikai Központba (SZLK). A Sanghajból indult szerelvény 16 kocsija a Samsungnak, két kocsija a Volkswagennek és 4 kocsija pedig a Good Yearnak szállított alkatrészeket. A szerelvény a 12 ezer kilométeres utat két hét alatt tette meg, ez teherhajóval mintegy két hónapba telt volna. Ebben a hónapban még három szerelvény érkezik és azt követően a tapasztalatok alapján döntik el, hogy folyamatos lesz-e a vasúti szállítás Kínából Szolnokra. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
A Budapest–Belgrád–Pireusz vasútikonténer-selyemút több szakaszán is jelentős munka folyik: hazánkban megkezdődött a kivitelezés, Szerbiában hamarosan elkészül egy fontos vasúti alagút, a görögországi Pireusz kikötő körzetében ugyancsak korszerűsítik a vasútvonalakat - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A görögországi Pireusz kikötője az Európa és Kína között zajló tengeri kereskedelem egyre jelentősebb tényezőjévé válik. Tavaly ősszel görögországi kikötő tulajdonosa, a Cosco bejelentette, hogy

Pireuszt átalakítja Európa legnagyobb kereskedelmi kikötőjévé, hatszázmillió eurós fejlesztési összeget rendelve mellé.

Rá egy hónapra 15 százalékos részesedést vásárolt a budapesti BILK konténerterminálban, mellyel tovább növelte elkötelezettségét az intermodális forgalom kiszélesítése iránt.

A görög kikötő és Budapest között jelenleg négy nap alatt érkeznek meg a vasúti konténerek,

ez az idő azonban a vasútvonalakat korszerűsítése után két napra csökkenhet majd.

Ehhez sok fejlesztésre van még szükség, de Görögországban már átadták a korszerű, óránként akár kétszáz kilométeres sebességgel is használható vasútvonalat.

Hazánk fontos szerepet kap az Európa és Kína közötti vasúti konténer szállításban, ahol a vasútvonalak fejlesztésével négyről két napra csökken majd a szállítási idő az évtized derekára Forrás: MTI/Mészáros János

Ugyancsak korszerűsíteni kell a vasútvonalat Észak-Macedóniában, bár erre még nincs forrás jelenleg, viszont a szerb szakaszon egészen Újvidékig jól haladnak ezek a munkálatok, ahol alagutakra és völgyhidakra is szükség lesz a megújított vasútvonalon. Szerbiában 2025-ig végeznek a felújítással, beleértve az állomásokat is. Az Újvidékig tartó szakasz kiépülésével folytatják a korszerűsítést a kelebiai magyar határig.

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztése is megkezdődött július közepén.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tájékoztatása szerint a beruházás várhatóan 2025-re készülhet el.

Forrás: Magyar Nemzet