Új autóbuszokat vett át a Volánbusz, mutatjuk, hol utazhat azokon

Debrecen, 2020. szeptember 24. Újonnan átadott autóbuszok az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén 2020. szeptember 24-én. Újabb buszokat adtak át a Volánbusz 90 darabos rendeléséből. A korszerű, kényelmes és környezetkímélő járművek egyebek mellett Győrben, Székesfehérváron és Zalaegerszegen álltak és állnak munkába, a teljes megrendelés harmada a budapesti elővárosi forgalomban közlekedik majd október végétől. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. újabb tíz Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszt adott át a Volánbusznak és a Volán Buszparknak Debrecenben. A nyílt közbeszerzési pályázaton elnyert tender keretében összesen 90 készre szerelt járművet szállít a gyártó, amelyből a most átadott modellekkel már 49-et teljesített az előzetes ütemezésnek megfelelően. Az újonnan átadott autóbuszok Székesfehérváron állhatnak forgalomba.
Vágólapra másolva!

Új autóbuszok vásárlásáról szóló közbeszerzést írt ki a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. tavasszal, a nyertes ajánlatot benyújtó Inter Traction Electrics Kft. képviselőivel 2020. március 5-én írták alá a szerződést.

A megállapodás értelmében a debreceni gyártó cég tíz hónap alatt 90 darab Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós buszt szerel készre a megrendelő igényei alapján.

Ebből 30 a főváros egyes agglomerációs, csuklós autóbuszokat igénylő vonalain, 60 pedig az ország vidéki nagyvárosainak helyi közlekedésében szolgálhat - tájékoztatnak közleményükben.

A korszerű járműveket az előzetes ütemezésnek megfelelően szereli készre az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. Debrecenben, és már 39 csuklós buszt adott át az elmúlt időszakban. A Volánbusz és a Volán Buszpark Kft. heti ritmusban veheti át a modelleket. Ezúttal újabb 10 Mercedes-Benz Conecto G típusú autóbusszal bővült a flotta, amelyek a székesfehérvári közösségi közlekedésben állhatnak forgalomba.

Újonnan átadott autóbuszok az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az új generációs Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszok háromtengelyes, alacsony padlós kivitelűek, az akadálymentes kialakításnak köszönhetően kerekesszékkel és babakocsival is igénybe vehetők.

Klímaberendezéssel felszerelt utasterük 37 ülő- és 84 állóhelyet kínál, fedélzetükön utastájékoztató kijelzők, fedélzeti kamerák és utasszámláló berendezés is található.

A modern járműveket környezetkímélő, EURO 6 besorolású dízelmotor hajtja.

„A járműipar magyarországi képviselői közül elsőként indítottuk újra a termelést és vezettük be az ehhez szükséges egészségügyi óvintézkedéseket még tavasszal. Ennek köszönhetően jelentős mértékben hozzájárultunk a debreceni régió gazdasági erejének megőrzéséhez és a munkahelyek megtartásához" – mondja Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtónyilvános átadón.

„Napról-napra fejlődik a közlekedési rendszer Magyarországon, amelynek egyik fontos része az, hogy miként szervezzük a közösségi közlekedést. De fontos az is, hogy milyen eszközöket használunk a járműflottánkban, hiszen az ügyfeleink komfortérzete és a környezeti terhelés csökkentése alapvetően szükséglet napjainkban." – vélekedik Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Az űjonnan átadott autóbuszok Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta: a cívisváros jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy a hagyományos gazdasági tevékenységet serkentse, egyúttal megteremtse a feltételeit annak, hogy új iparágak is megkezdhessék működésüket a térségben. Ennek keretében indulhatott meg az autóbuszgyártás az ITK Holdinggal együttműködve, amellyel immáron tíz évre nyúlik vissza a város partnersége.

Az ITE és a Volánbusz együttműködésében megvalósuló flottafiatalítás is e célok eléréséhez visz közelebb." – fejtette ki Mosóczi László, az Innovációs és Technológia Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. – „A Volánbusz flottájának minőségi cseréje folyamatosan zajlik, a 2018 ősze óta beszerzett járművek száma az idei év végére a kilencszázhoz közelít majd."