Három évtizede nem látott magasságba emelkedtek tavaly a világ államainak katonai kiadásai, a legtöbbet továbbra is az Egyesült Államok költötte, amelyet Kína és India követett - írta hétfőn közzétett jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

A szakértők arról számoltak be, hogy a globális védelmi költségek összege mintegy 1,91 ezer milliárd dollárt ért el 2019-ben, ami 3,6 százalékkal magasabb, mint a megelőző évben volt.

Kiemelték ugyanakkor, hogy most nem várható további növekedés, miután a világ országainak kormányai az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt valószínűleg kénytelenek lesznek visszavágni valamelyest a kiadásaikat. 

Nagyjából 732 milliárd dollárral továbbra is az Egyesült Államok volt a védelmi célokra legtöbbet költő ország. Az amerikai kormány költései tették ki a tavalyi globális katonai kiadások 38 százalékát.
A lista második helyén Kína áll, 261 milliárd dollárral, ami a világ katonai kiadásainak körülbelül 14 százaléka.

IllusztrációForrás: AFP/Nikolay Doychinov

A SIPRI aláhúzta, hogy most először fordult elő, hogy a lista első három helyezettje között két ázsiai ország - Kína és India - is van.
Ezek az adatok magukban foglalják a fegyveres erők tagjainak bérét, a katonai műveletek költségeit, a fegyverek és felszerelések beszerzését, valamint például a kutatás-fejlesztést is.