Újrahasznosítás helyett eladott százezer terméket az Apple egyik partnere

Horizontal COMPUTER TECHNOLOGY SMARTPHONE
The new iPhone 11 are displayed inside the newly renovated Apple Store at Fifth Avenue on September 19, 2019 in New York City. (Photo by Johannes EISELE / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Apple egyik partnere, a GEEP Canada, amelynek feladata lett volna a már nem használható telefonok és egyéb eszközök újrahasznosítása, komoly hasznot húzott abból, hogy újra eladta ezeket a termékeket, ahelyett, hogy megsemmisítette volna. Az Apple most 31 millió kanadai dollárra perli a céget.
Vágólapra másolva!

A The Logic és az AppleInsider értesülései szerint a GEEP Canada 103 ezer iPhone-t, ipadet és Apple Watch-ot adott el újrahasznosítás helyett. 2015 januárja és 2017 decembere között az Apple összesen félmillió terméket küldött megsemmisítésre, pontosabban újrahasznosításra a kanadai vállalathoz.

Illusztráció Forrás: AFP/Johannes Eisele

Az Apple egy belső ellenőrzés során fedezte fel, hogy ezeknek az eszközöknek a 18 százaléka továbbra is kapcsolódik az internethez mobilhálózaton keresztül, a vállalat szerint azonban ez az arány még sokkal nagyobb is lehet, hiszen a cég néhány készüléke csak WiFit képes használni mobilnetet nem.

Az Apple perel az ügyben és összesen 31 millió kanadai dollárnyi kártérítést vár.

A GEEP tagadja, hogy bármi szabálytalanságot követtek volna el, azt viszont már nem tagadják, hogy a cégen belül lopás történhetett. A GEEP a hírek szerint beperelte három dolgozóját, akik lehetséges, hogy készülékeket loptak el és azokat értékesítették. Az Apple szerint ez viszont nem oldja meg a dolgot, még akkor sem, ha a három vádlott felsővezető volt a GEEP-nél.