Megjelent a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program harmadik felhívása

magyar falu
dav
Vágólapra másolva!
A kormány célja a magyar vidék fejlesztésének és fejlődésének elősegítése, ezért a vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket.
Vágólapra másolva!

A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni, ami hozzájárul ahhoz, hogy a falusi emberek életminősége javuljon. A program eddig kizárólag hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése európai uniós forrásokkal is kiegészül – emlékeztetett Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A magyar vállalkozások megerősödését segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amelyben a legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások pályázhatnak 2-10 millió forint közötti támogatásra.

"A program két korábbi felhívásában már eddig is 2600-nál több pályázót támogattunk 27,4 milliárd forint értékben, most pedig projektmérettől függően újabb 1500-4000 vállalkozás támogatását tervezzük" – hangsúlyozta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Illusztráció Forrás: Origo

A programban 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások. A

támogatás formája vissza nem térítendő, intenzitása maximum 70 százalék, vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 50 százalék.

A támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.

A támogatási kérelmek beadására 2021. november 9-től 2021. december 9-ig van lehetőség. A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a https://www.palyazat.gov.hu oldalon érhető el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!