Fontos új szolgáltatással bővített a GLS

GLS
Vágólapra másolva!
A GLS a megújult arculatával egy időben nemrég bevezette az új eCsomag szolgáltatást, melynek eredményeképpen a lakossági ügyfelek most már pár perc alatt, akár másnapra házhoz rendelhetik a futárt. A vállalat belföldön a felvételt követő munkanapon kézbesíti a csomagot, valamint további 24 európai országba is szállít - derül ki a GLS sajtóközleményéből.
Vágólapra másolva!

Eddig a GLS-sel csak üzleti partnerek tudtak közvetlenül csomagot feladni. Magánszemélyek pedig a GLS CsomagPont hálózat segítségével vehették igénybe a vállalat szolgáltatásait.

Az elmúlt időszakban azonban jelentősen növekedett a magánszemélyek közötti csomagküldésre vonatkozó igény és ennek hatására jött létre az új GLS eCsomag szolgáltatás.

Régóta létező piaci igény volt a lakossági ügyfelek számára a közvetlen háztól-házig szállítás és most jött el az ideje, hogy kapjon egy erre alkalmas felületet a szolgáltatás.

Ahhoz, hogy a minőségi szolgáltatást továbbra is fenn tudjuk tartani az elmúlt időszakban újabb 4 depóval bővültünk, így összesen már 84 depóból álló hálózatunk segítségével még közelebb kerülhetünk feladóinkhoz és címzettjeinkhez - mondta Balázs Attila, GLS kelet-európai értékesítési menedzsere. A legfőbb kihívást egy professzionális, korszerű, mégis egyszerű és ügyfélbarát platform létrehozása jelentette, mivel az eCsomagon történő minden csomagfeladás a normál, napi működésükbe és folyamatukba illeszkedik, így ezeket nem kellett módosítani.

Illusztráció Forrás: Origo

Az érdeklődés az eCsomag októberi indulásának pillanatától jóval felülmúlja a vállalat szakembereinek korábbi elképzeléseit.

Ennek oka az lehet, hogy mostantól bárki, a GLS által fémjelzett megbízhatósággal, egyszerűen, online, otthona kényelméből megrendelheti a szolgáltatást.

"A GLS hivatalos háztól házig szolgáltatása eddig nem volt elérhető magánszemélyek számára. Egyszerű. Megbízható. Kényelmes. Gyors." – egészítette ki Balázs Attila, a GLS kelet-európai értékesítési menedzsere.

A szakember szerint az új szolgáltatással céljuk volt a vállalat üzleti partnereinek operatív támogatása is, hiszen a webáruházak megrendelői számára az esetleges csomagvisszaküldések az oldal segítségével gyorsan és hatékonyan lebonyolíthatók. A regisztrált felhasználók pedig követni és ellenőrizni tudják a korábbi csomagküldéseinket a felületen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!