A kriptovaluták terjedése ma már szinte közhelynek számít, ahogy egyre több ország és nagyvállalat igyekszik kihasználni az újfajta fizetőeszközökben rejlő lehetőségeket. Abban viszont már jelentős különbségek vannak, hogy az egyes országok mennyire vannak felkészülve a kriptovaluták ökoszisztémájának működésére.
A Crypto Head nemrég kiadott kutatása rámutatott, hogy egyértelműen az Egyesült Államok a legfelkészültebb ország a kriptopiacon.
A kutatás több szempontot is vizsgált, például a közösségi érdeklődést, a kormányzati szabályozói környezetet, valamint a digitális fizetőeszközök tulajdonlását a gazdaságban.
Van azonban egy másik szempont is, amely kiemelkedő, mégpedig a kriptovaluta ATM-ek száma egy országban. Ezek az ATM-ek olyan fizikai eszközök, amelyek segítségével bárki vásárolhat kriptovalutákat. Számos ATM pedig kétfunkciós, vagyis eladni is lehet kriptovalutákat – azonnali készpénzért.
A kutatás egy 10 pontos skálán rangsorolta az országokat, az USA pedig 7,3 ponttal nyerte a versenyt, elsősorban az ATM-ek számának köszönhetően.
Mint ahogy a Statista alábbi ábráján is látszik, az országban 2021-ben 17.436 darab kriptovaluta ATM volt, ám hozzá kell tenni, hogy ez a szám jócskán eltörpül a nagyjából 470.000 hagyományos ATM-mel szemben – ráadásul utóbbi adat 2018-ból származik, tehát valószínűleg ennél ma több működik.
Az ábrán is jól látszik, hogy az USA hatalmas előnnyel vezet a második helyre befutó Kanada előtt, ahol 1464 kriptovaluta ATM működik. A harmadik helyen pedig az Egyesült Királyság található, 200 eszközzel.
Mindazonáltal a kriptovaluta ATM-ek száma nem kizárólag arra utal, hogy egy ország mennyire felkészült a kriptopiacra.
Az ATM-ek kapcsán ugyanis az elmúlt időszakban többször felmerült, hogy lehetővé tesznek bizonyos pénzmosási technikákat.
Noha erre vonatkozóan konkrét, átfogó kutatások nem állnak rendelkezésre, mindenképpen izgalmas lesz a jövőben, hogy az egyes államok hogyan tudják majd megoldani a pénzügyi mellett a jogi kihívásokat is.