Szenzációs fejlemény az évszázad egyik legnagyobb korrupciós botrányában

pénzmosás illusztráció
Vágólapra másolva!
Az amerikai kormány visszajuttatott Malajziának a 1Malaysia Development Berhad stratégiai fejlesztési alapból (1MDB) eltulajdonított körülbelül 460 millió dollárt - közölte a malajziai pénzügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

Tengku Zafrul maláj pénzügyminiszter köszönetet mondott az amerikai kormánynak, és elmondta: bízik a további együttműködésben.

A tárca szerint eddig körülbelül 3,8 milliárd dollárt sikerült visszaszereznie az 1MDB-alappal összefüggésben.

Az amerikai igazságügyi minisztérium 2016-ban kezdte meg az 1MDB-ből eltulajdonított eszközök és pénz visszaszerzését, amelyeket a feltételezések szerint az Egyesült Államokon keresztül moshattak tisztára, köztük New York-i ingatlanok, valamint Claude Monet- és Vincent van Gogh-műalkotások megvásárlásával. A tárca szerint akár 4,5 milliárd dollárnak megfelelő összeget is ellophattak az alapból.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az 1MDB-botrány 2015-ben robbant ki, miután a The Wall Street Journal című amerikai napilap és a Sarawak Report, a londoni székhelyű oknyomozó portál feltárta, hogy

Nadzsib Razak korábbi malajziai miniszterelnök hivatali ideje alatt 681 millió dollárnak (csaknem 195 milliárd forint) megfelelő összeget irányított át a teljes mértékben a kormány ellenőrzése alatt álló 1MDB-alaptól saját bankszámláira.

Mind Nadzsib, mind az 1MDB vezetősége tagadta, hogy bűncselekmény történt.

Nadzsibot a korrupciós botrány első perében minden vádpontban bűnösnek találták, és tizenkét év börtönbüntetésre ítélték tavaly júliusban.

Az 1MDB a múlt héten keresetet nyújtott be eszközök visszaszerzésére körülbelül 23 milliárd dollár értékben.