Magyarország legnevesebb ingatlanpiaci versenyére idén is jelentős számú nevezés érkezett,
ezért a szakmai zsűrinek nem volt könnyű feladata, hogy a pályázatok közül kiválassza a
legjobbakat. Az ingatlanszektor tavaly is nagyon magasra tette a mércét, a pályázatokreprezentatív módon igazolják, hogy a magyar építészet, építőipar és ingatlanszektor immárEurópa élvonalába tartozik.
A nevezők és a díjazottak munkáiból is jól láthatóan kirajzolódnak azok a trendek, amelyek meghatározzák a jövő ingatlanpiacát, és természetesen a pandémiára adott válaszok is szervesen beépülnek a projektekbe. Így a zöld megoldások mellett egyre fejlettebb technológiai alkalmazások jelennek meg, amelyek az érintésmentes, digitális kommunikációt segítik elő, miközben az emberközpontúság a közösségi terek és a WELL-szempontok megerősödésével együtt továbbra is fókuszban marad.
A rugalmasság, a könnyen változtatható funkciók és térelrendezések válnak a legfontosabb szempontokká, így az ingatlanokban a folyamatosan alakuló új trendek viszonylag gyorsan megjeleníthetők, és a jövőben még válságállóbb lesz az iparág.
Az Év Kereskedelmi Fejlesztése kategóriában az Agora Budapest lett az első helyezett, amely Budapest és Magyarország egyik legnagyobb szabású irodapark- és városi alközpont-fejlesztése a Váci úton. Az Év Tervezett Kereskedelmi Projekt kategóriában az Etele Plaza győzött, amely a jelenlegi ingatlanfejlesztési piacon egyedülálló módon egy vadonatúj bevásárlóközpont Dél-Budán, a legmodernebb technológiai megoldásokat is megjelenítve. Az Év Fejlesztése Különdíjat a Concept Group Office Buildingnek ítélte a szakmai zsűri, amely az egyedi design és high tech megoldások mellett egy emberléptékű környezetbarát irodaház Óbudán.
Az Év Legzöldebb Projektje szintén az Agora Budapest, ahol az egyes épületek kiérdemelték a BREEAM minősítést, miközben az irodapark jelentős zöld és közösségi területekkel gazdagítják a fővárost. Az Év Lakóingatlan Fejlesztése kategóriában a Fagyöngy Lakópark nyerte el az első helyet, amely igényes, emberléptékű épületeivel szervesen illeszkedik Csillaghegy kertvárosi környezetébe.
Az Év Tervezett Lakó Projektje kategóriában a "Naphegy12 by Cordia" végzett az első helyen, amely Budapest exkluzív helyszínén, a Naphegyen épül páratlan természeti környezetben.
Az Év Fejlesztő Cége kategória győztese a Horizon Development, amely az elmúlt években jelentős fejlesztéseket valósított meg nemzetközi színtéren is megjelenítve a magyar tálentumot, miközben a műemlékek megújításában is példamutató szerepet játszott. Az Év Kivitelező Cége a DVM group, amely számos projektjével kimagasló eredményt ért el, miközben hazánk egyik legkomplexebb integrált építőipari cégcsoportja. Az Év Irodakivitelező Cége díjat a FITOUT Zrt. nyerte el, amely jelentős fit-out és kivitelezési tevékenysége mellett magas színvonalon valósított meg saját irodaház-fejlesztést is.
Az Év Asset Management Cége a CPI Hungary, amely hazánkban is meghatározó ingatlanpiaci vállalatként iroda, kiskereskedelmi és logisztikai funkcióban is sikeres vagyonkezelési tevékenységet folytat. Az Év Facility Management Cége a Dome FSG, amely a pandémiás időszakban is magas szinten végezte létesítménygazdálkodási megbízásait, miközben tovább fejlesztette a technológiai képességeit. Az Év Property Management Cége pedig a Cushman & Wakefield lett, amely számos ingatlanszegmensben nyújt kimagasló és megbízható teljesítményt hosszú évek óta.
Az Év Tanácsadó Cége kategóriában szintén a Cushman & Wakefield győzött, amely többek között az irodapiacon ért el kiemelkedő eredményt, ahol a bérleti szerződések jelentős hányada fűződik a nevéhez.
Az Év Proptech Megoldása idén a Floor99 PropTech Fejlesztő Kft. terméke lett, a cég a TabLog kifejlesztésével hatékony érkeztetés és vendég menedzsmentet biztosít az irodaházak és a vállalatok számára az érintésmentes megoldások új generációjaként.
A Real Estate Awards Életműdíjat idén posztumusz Kovács Attila érdemelte ki, aki bár fiatalon eltávozott, mégis a magyar ingatlanfejlesztési piacot kiemelkedő épületekkel gazdagította, miközben a korszerű, emberléptékű és fenntartható építészetet szintetizálta a hagyományos értékekkel. Az Év Ingatlanpiaci Személyisége Jellinek Dániel lett, aki az elmúlt években az Indotek Groupot a hazai ingatlanpiac meghatározó vállalatává fejlesztette, miközben a bevásárlóközpont-iparágban is jelentős pozíciókat szerzett. Az Év Feltörekvő Személyisége idén Sárai Fruzsina lett.