Rendkívüli vezetők kaptak rangos elismerést

Vágólapra másolva!
Fekete István, Hegedüs Éva, Karikó Katalin, Madaras Liz, Pistyur Veronika, Tajta Ákos és Vidus Gabriella részesültek az Év Menedzsere elismerésben. A Menedzserek Országos Szövetsége július 3-án, immáron 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját. A Budapest Marriott Hotel idén is teljes rendezvényszintjével adott otthont a nagyszabású eseménynek, amelyen hét kategóriában díjazták 2020 legkiválóbb vezetőit - áll a Menedzserek Országos Szövetségének közleményében. 
Vágólapra másolva!

A Menedzserszövetség védjegyoltalom alatt álló két díja, a 26. éve odaítélt Év Menedzsere díj és a 20. alkalommal kiosztott Év Fiatal Menedzsere díj mellett 5 további kategóriában tüntette ki azokat az első számú vezetőket, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk, vállalkozásuk irányításában és sikereiben, valamint az elmúlt időszakban kimagasló vezetői teljesítményt nyújtottak.

Az Év Menedzserei 2020 díjazottjai Forrás: Lime Creative

A 2020-as év kitüntetettjei:

A Menedzserszövetség Év Menedzsere Díj kitüntetettje:
Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója
„Köszönöm azoknak, akik hittek bennem, és abban, hogy a GRÁNIT Bank nem a hagyományos utat választotta.

Tudom, hogy ez a díj nem pusztán nekem szól, hanem egy egész csapatnak - a részvényeseknek, stakeholdereknek, a munkatársaimnak - akik egy olyan bank felépítésén dolgoztak velem együtt, amely tevékenységét kizárólag a digitális üzleti modellre alapozta" – mondta el Hegedüs Éva a díjátadón. A díjat Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke, a Shell globális alelnöke adta át.

A Menedzserszövetség Év Fiatal Menedzsere Díj kitüntetettje:
Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezetője
„Kemény három év van mögöttünk, a Wolt életében különösen, hiszen egy nagyon gyorsan növekvő cég vagyunk.

ahol csak az egyik szobában volt klíma, és mindenki értett mindenhez a marketingtől az ügyfélszolgálatig. Ma már 160-an vagyunk, és nagyon bízom abban, hogy már nem is a piaci TOP 3-ba, hanem a TOP 1-be rangsorolnak" – hangzott el Tajta Ákostól, miközben megköszönte a Menedzserszövetségnek a díjat. A díjat Mr. Graham Duncan, a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnöke adta át.

A Menedzserszövetség és a DAS Jogvédelmi Biztosító Év Menedzsere Életműdíj kitüntetettje:
Fekete István, az InterimVezető Szolgáltató Kft. vezető tanácsadója
„Én az élethosszig való tanulásban

Az életműdíj számomra azt mondja: érdemes volt, és érdemes tovább csinálni. Nem hagyom abba, nem tudnék csak otthon ülni, és rózsákat vagdosni a kertben – amit persze nagyon szeretek - de szükségem van arra is, hogy megmutassam, mit tudok, és azt átadjam a fiataloknak"- mondta el az életműdíj büszke tulajdonosa, Fekete István a díjátadó estéjén. A díjat Szabó György, a DAS Jogvédelmi Biztosító vezérigazgatója adta át.

A Menedzserszövetség és az MVÜK Év Női Menedzsere Különdíj kitüntetettje:
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója
„Megtisztelő és fontos ez a díj, mivel megerősíti azt a tényt, hogy a nők szerepe meghatározó az üzleti életben is, és elismerik a teljesítményüket"- mondta Vidus Gabriella, aki üzenetében egyúttal gratulált a díjazottaknak. A díjat Horváth János, az MVÜK vezérigazgatója egy későbbi eseményen adja át.

A Menedzserszövetség és a Shell Hungary Év Menedzsere a Társadalomért Különdíj kitüntetettje:
Pistyur Veronika, a Bridge Budapest és az Oktogon Ventures Kft. ügyvezető igazgatója
„Én az értékek világában dolgozom, így a mai estén két számomra nagyon fontos értéket szeretnék kiemelni. Az egyik ilyen érték a hosszútávúság. Furcsa lehet manapság a hosszútávúságról beszélni, amikor az elmúlt másfél évben mindenhonnan azt hallhattuk, hogy dobjuk ki a kukába a nagyívű terveinket.

ami egy nagyon nehezen értelmezhető fogalom, mégis fontos referenciapontjaink lehetnek ebben az elképesztő bizonytalanságban. A másik számomra fontos érték a kedvesség. Hiszem, hogy a 21. század vezetője akkor lesz jó és sikeres, ha sokkal kevesebb arroganciával és sokkal több empátiával építi fel üzleti vállalkozását. Ha minden vezető egy kicsivel többet tudna tenni a környezetéért, akkor azt hiszem, hogy egy sokkal jobb világban élhetnénk" – hangzott el Pistyur Veronikától. A díjat Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke adta át.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj kitüntetettje:
Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség a Kék Innovációs Díjat 2020-ban nekem ajándékozta. Jómagam 2013-ban kerültem a BioNTech-hez. Akkor 150 alkalmazottja volt a cégnek, ma már 2000. 7 év alatt növekedett ekkorára. Amikor oda kerültem, még senki sem hallott a BioNTech-ről, eleinte még website-unk sem volt.

Köszönöm szépen az elismerést!" – mondta el Karikó Katalin a Gálán is levetített videóüzenetében. A díjat Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója adta át Katalin májusi magyarországi tartózkodása alatt. A díjátadásról szóló kisfilm, Katalin üzenetével együtt levetítésre került.

A Menedzserszövetség és a MetLife Magyarország Jövő Menedzsere Különdíj kitüntetettje:
Madaras Liz, a Poliloop alapítója
„A 2020-as év a Poliloop számára is a változások éve volt. Ebben az évben kezdtünk nemzetközileg is sikeresek lenni, ami azt jelentette, hogy le kellett vennem a kutatóköpenyem és felvennem az aktatáskámat, és igazi ügyvezetőként képviselnem a céget. Nagyon felemelő, hogy a Menedzserszövetség ezzel a díjjal koronázta meg a munkámat. Egyértelmű visszajelzés arról, hogy nem volt hiába..." – Madaras Liz ezekkel a szavakkal köszönte meg a díjat. A díjat Zolnay Judit, a Metlife Magyarország és Bulgária vezérigazgatója, a Menedzserszövetség elnökségi tagja adta át.

A Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség Elnöksége kategóriánként változó szempontrendszer alapján választotta ki a díjakra legérdemesebbnek talált cégvezetőket.
A 2020-as év díjazottjainak kiválasztását felügyelő Jelölő Bizottság elnöke: Dr. Beck György, a Jelölő Bizottság tagjai: Czakó Borbála, Fekete István, Jaksity György és Liptay Gabriella.

Menedzserszövetség - Év Menedzsere Díj
A Menedzserszövetség legrégebbi és legfontosabb védjegyoltalom alatt álló díja, 26. éve kerül átadásra.

A díjazottnak legalább tízéves sikeres vezetői múlttal kell rendelkeznie,

és előnyt élveznek azok a jelöltek, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről az adott évben az általuk vezetett vállalat által elért eredmény, mérföldkő is tanúskodik.

Menedzserszövetség - Év Fiatal Menedzsere Díj
A Menedzserszövetség második legrégebbi védjegyoltalom alatt álló díja, 20. éve kerül átadásra.

A 40. évét még az adott évben be nem töltött díjazottnak legalább ötéves sikeres vezetői múlttal kell rendelkeznie,

és előnyt élveznek azok a jelöltek, akiknek kimagasló vezetői teljesítményéről az adott évben az általuk vezetett vállalat által elért eredmény, mérföldkő is tanúskodik.

A Menedzserszövetség és a DAS Jogvédelmi Biztosító közös Év Menedzsere Életműdíja
A Menedzserszövetség és a DAS számára kiemelten fontos a felső vezetők társadalmi és gazdasági tevékenységének elismerése, munkájuk megbecsülése, ami motiváló erőként segíti őket a folyamatos fejlődésben és a jövő pozitív irányba való formálásában. Ezért is bír nagy jelentőséggel a DAS Jogvédelmi Biztosító számára a Menedzserszövetséggel közös Év Menedzsere Életműdíj átadása, hiszen segítségével nemcsak a fiatalokat tudja motiválni egy pozitív példával, hanem hozzájárul a magyarországi vezetői kultúra kialakításához, fejlesztéséhez.

A Menedzserszövetség és az MVÜK közös Év Női Menedzsere Különdíja
A női vezetők kiemelt támogatójaként a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége a női vezetők piaci pozíciójának erősítését célul kitűző stratégiai programjának részeként adta át az Év Női Menedzsere Különdíjat, már második alkalommal a Menedzserszövetséggel közösen.

A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége Női Vezetői Klubjának missziója a női vezetők pozíciójának erősítése,

számuk növelése a szervezetek közösségén belül, és bővebben a magyar piacon is. Az MVÜK választ ad a női vezetők igényeire: tudásmegosztást, üzleti inspirációt, szakmai fejlődést és kapcsolatitőke-építést kínálnak. Ennek eredményeként a női vezetők száma az MVÜK-tagságon belül 3 év alatt 6 százalékról közel 30 százalékra nőtt. A Menedzserszövetség kiemelten fontos feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet a női vezetők szerepére, ezért

2021-ben kampányt indított "Legyen Divat a Női Vezető!" címmel.

A kampány a Menedzserszövetség női vezetőinek főszereplésével felhívta a figyelmet számos sikeres női közép- és felső vezetőre, akik szakmájukban elért sikereik által példaképek lehetnek, pozitív, követendő utat mutathatnak a fiatalabb generáció tagjai számára. Ez a Szövetség célja az Év Női Menedzsere Díj átadásával is.

A Menedzserszövetség és a Shell Hungary közös Év Menedzsere a Társadalomért Különdíja
A Shell Hungary Zrt. büszke támogatója az idei Év Menedzsere a Társadalomért Díjnak, és rendkívüli öröm a cég számára, hogy ezúttal Pistyur Veronikának, a Bridge Budapest inspiráló társalapítójának és vezérigazgatójának adhatta át a díjat.

A díj olyan értékekre irányítja a figyelmet, mint a társadalmi és az üzleti fenntarthatóság, az etikus üzletvezetés,

amelyek a Shell alapértékei is. A Menedzserszövetség nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére, és számos alapítványt, társadalmi ügyet támogatott rendezvényein keresztül az elmúlt évek során. A Menedzserszövetség kiemelten fontosnak tartja az ismert és elismert vezetők példamutató társadalmi szerepvállalását, és az erre való figyelemfelhívást minden fórumon. A Menedzserszövetség legfontosabb eseményén, az Év Menedzsere Díjátadó Gálán harmadik alkalommal adja át az Év Menedzsere a Társadalomért Különdíjat, idén a Shell Hungary támogatásával.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen közös Kék Innovációs Különdíja
A Menedzserszövetség számára kiemelt téma a fenntarthatóság és az innováció. A Menedzserek a Társadalomért - Fókuszban a Jövő digitális konferenciáját is a fenntartható gazdaság témájának szentelte 2021 februárjában.

A Volkswagennel közösen már negyedik éve díjazzák közösen azokat az első számú vezetőket, akik kimagaslóan sokat tettek a környezettudatos fejlesztések, az innováció, a környezettudatos vállalatvezetés, a fenntartható gazdaság jegyében.

„Napjainkban az autóipar soha korábban nem látott változáson megy keresztül, és ennek a transzformációnak a Volkswagen jár az élén. Célunk a mobilitás formálása - az eljövendő generációk számára. Az elektromos modellekkel, a digitális megoldásokkal, a hálózatba kapcsolt közlekedési szereplőkkel és infrastruktúrával, valamint az autonóm vezetéssel tisztábbá, csendesebbé, intelligensebbé és biztonságosabbá tesszük a közlekedést. Ahogy az iparág, úgy a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj koncepciója is sokat változott az elmúlt pár évben. Az eredetileg az e-mobilitás vállalati népszerűsítésének elismerésére alapított díj idei nevezettjei között olyan magyar vállalatvezetők szerepeltek, akik első számú vezetőként kimagaslóan sokat tettek a legtágabb értelemben vett innováció jegyében. A sok nagyszerű jelölt közül is kiemelkedett Karikó Katalin, aki a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatójaként és cégvezetőként is sokat tett a 2019-ben kirobbant világjárvány kezeléséért. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a Menedzserszövetség Jelölő Bizottsága és Elnöksége idén neki ítélte a Volkswagen Kék Innovációs Különdíjat"- mondta Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója

A Menedzserszövetség és a MetLife Magyarország közös Jövő Menedzsere Különdíja
A Jövő Menedzsere Különdíjjal a Szövetség az általa elindított mentorprogramot kívánja erősíteni, és

a figyelmet felhívni a jövő vezetőinek támogatására, a tudásmegosztás fontos szerepére, a tehetséges fiatalok mentorálására, bemutatására.

„Folyamatosan keressük azokat a tehetségeket, akik saját maguk akarják alakítani az életüket, vagy adott esetben már régóta tervezik, hogy pénzügyekkel foglalkozzanak. Minden szakma csúcsa a tudásátadás. Azon alapértékek egyike, melyben mindenki érdekelt. A MetLife működésében is ez a legfontosabb: generációkon átívelően adunk pénzügyi tanácsokat és teremtünk biztonságot. Ez biztosít állandó fejlődést és örökös üzleti körforgást" - nyilatkozta Dr. Zolnay Judit, a MetLife Magyarország & Bulgária vezérigazgatója.

Hegedüs Évával, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatójával az Origo interjút is készített. Ez a következő oldalon olvasható. Kérjük, lapozzon!