Többletforrásban részesülnek az állattartók

ÁLLAT szürkemarha magyar mezőgazdaság Magyarország
Barcs, 2018. március 23. Magyar szürkemarhák a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) megújult állattartó telepén a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban 2018. március 23-án. A DDNP 446 millió forintból három állattartó telepet újított fel. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A magas takarmányárak okozta rendkívüli gazdasági helyzetre tekintettel az Agrárminisztérium kezdeményezésére a kormány 4,4 milliárd forint többletforrást biztosít az állattartók számára - közölte Nagy István tárcavezető.
Vágólapra másolva!

A tárca szerdai közleménye szerint a miniszter emlékeztetett: a takarmányárak nagymértékű emelkedése, az állatbetegségek okozta korlátozások, valamint a koronavírus-járvány együttes piaci hatása indokolttá tette a költségvetésbe eredetileg betervezett, állattenyésztést segítő agrártámogatások keretösszegének megemelését. Hozzátette:

a többlet lehetővé teszi a baromfi állatjóléti támogatásra az idén eredetileg rendelkezésre álló források további 2,1 milliárd forinttal, a sertés hízó állatjóléti támogatásnak pedig 1,2 milliárd forinttal való emelését.

A fentiek mellett az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére szolgáló támogatást 640 millió forinttal egészítik ki. A tenyésztési tevékenységet segítő tenyésztésszervezési támogatást pedig 400 millió forinttal emeli meg a tárca - ismertette Nagy István.

Magyar szürkemarhák a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) állattartó telepén a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban Forrás: MTI/Varga György

Közölte, hogy az állatjóléti támogatások terén a kormányzati segítség a sertéságazatban már a 2021. támogatási év II. negyedévi, a baromfiágazatban a 2020/2021. támogatási év III. negyedévének kifizetéseihez kapcsolódóan megjelenik a gazdálkodók számára. A tárcavezető szerint a többletforrások biztosítása egyértelműen mutatja az agrártárca elkötelezettségét az állattenyésztő ágazatok felé.

A miniszter az idén bevezetett mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerben való részvétel lehetőségére is felhívta a figyelmet. Ennek köszönhetően ugyanis

a krízisbiztosítási alaphoz csatlakozó gazdálkodók a rajtuk kívül álló okból bekövetkező, tárgyévet megelőző három év átlagos jövedelméhez képesti 30 százalék feletti éves jövedelemcsökkenés esetén akár 70 százalékos kompenzációban részesülhetnek.

A pénzügyi segítséget nagyrészt a vidékfejlesztési források biztosítják. Legközelebb jövő év februárjában nyílik lehetőség a csatlakozásra - emelte ki az agrárminiszter.