Visszatértek a vendéglátóhelyekre a magyarok júniusban

Magyarország turizmus, Budapest
Vendégek egy vendéglátóhely teraszán a budapesti Bálnánál 2020. május 18-án. A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat a kormány először május 4-én enyhítette. Pest megyét kivéve vidéken ismét kinyithattak az éttermek és kávézók teraszai, kerthelyiségei. Május 14-től Pest megyére is a többi megyével azonos szabályok vonatkoznak, május 18-tól Budapesten is megszűnt a kijárási korlátozás, és megkezdődött az intézkedések fokozatos enyhítése.
Vágólapra másolva!
Az egy évvel ezelőtti alacsony bázishoz képest, valamint a korlátozások további enyhítésének hatására júniusban 28,6 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene, 36,3 százalékkal pedig az árbevétele. A két évvel korábbihoz képest még továbbra is 2,8 százalékkal elmarad az árbevétel, azonban így is lényeges javulást mutat a korábbi hónapokhoz képest.
Vágólapra másolva!

Kifejezetten kedvező, hogy az előzetes pénztárforgalmi adatok alapján június 24. és július 23. között a vendéglátás árbevétele már 10,3 százalékkal meghaladta a két évvel ezelőtti szintet, amiben ugyanakkor a vendéglátói árak jelentős emelkedése is szerepet játszik - írja értékelésében Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A második negyedévben 63,8 százalékkal nőtt a vendéglátás árbevétele, így hozzájárulhatott a GDP második negyedéves felpattanásához, ami a tavalyi alacsony bázis és a korábbi nyitás hatására elérhette a 17 százalékot éves szinten.

A következő hónapokban érdemben folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása.

Július elejétől már a védettségi igazolvány nélkül is lehetővé vált a vendéglátóhelyek belső helyiségek használata, míg az iskolák további osztályainak megnyitása és az otthoni munkavégzés visszaszorulása miatt fellendült a munkahelyi és iskolai menzák forgalma is.

Egy fővárosi vendéglátóhely terasza a koronavírus-járvány miatt korlátozások enyhítése után Forrás: MTI/Mónus Márton

A teljes helyreálláshoz azonban a nemzetközi turizmus helyreállása is szükséges, ami csak fokozatos lehet.

Az egyes országokkal megkötött kölcsönös megállapodások az oltási igazolványokról lassan elindíthatja a külföldi utazásokat is, további javulás az európai vakcinaigazolvány bevezetésével várható,

azonban az Európán kívüli vendégek fogadása még kérdéses. Nagyobb hazai sportrendezvények már jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak, csakúgy, mint egyes őszre tervezett nagyrendezvények, amelyek szintén növelhetik a külföldiek itthoni fogyasztását.

Ugyanakkor számos tömegfesztivál idén még elmarad, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom továbbra is kiesik, így a vendéglátás teljes helyreállása csak a következő években várható.

Kockázatot jelenthet a járvány várható negyedik hulláma, azonban a magas átoltottság miatt a szakértők nem számítanak a kórházi ápolásra szorulók és halálozások számának jelentős növekedésére, ezért az esetleges korlátozások jóval enyhébbek lehetnek, amik leginkább a maszkviselésre, és a beoltatlanok korlátozására irányulhat - áll a Takarékbank közleményében.