Kalózok, emberrablók, zsarolók, bitcoin-tolvajok sem kerülhetik ki a kockázatelemzést

This undated handout photo released on November 7, 2016 by the Philippine military Western Mindanao Command (WESMINCOM) shows navy personnel aboard the yatch Rockall after it was recovered in Laparan island in Sulu province in the southern island of Mindanao. Islamic militants who specialise in kidnapping for ransom have reported killing a German sailor and abducting her elderly male companion from their yacht off the southern Philippines, the military said on November 7. / AFP PHOTO / Western Mindanao Command / STR / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / WESTERN MINDANAO COMMAND (WESMINCOM)" - NO MARKETING - NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS

A kockázatelemzés a gazdaság legtöbb területén alapvető fontosságú, ám a hétköznapi életben is számos helyen megjelenik. Sőt, még a zsarolók és az emberrablók is alkalmazzák, olyannyira, hogy mindig is meghatározó része volt a tevékenységüknek. Nem túlzás kijelenteni: a kockázatelemzés a bűn világában is annyira kulcsfontosságú, hogy végső soron ebben rejlik a bűnözők visszaszorításának egyik módja is. Összeállításunkban ezt a kérdést járjuk körbe néhány meghökkentő történelmi példán keresztül.

Időszámításunk előtt 74-ben egy csapat kalóz hatalmas hibát követett el, amikor túszul ejtett egy fiatal római polgárt és a kíséretét. A rómait ugyanis Julius Caesarnak hívták, de a kalózok nem ismerték fel az akkor a húszas évei közepén járó, de széles körben híres Caesart, aki épp Rodoszba tartott retorikát tanulni, amikor elfogták.

A kalózok 20 talentumnyi (nagyjából 650 kilogramm) ezüst váltságdíjat kértek az elfogottakért cserébe, mire Caesar meglehetősen érdekesen reagált.

A feljegyzések szerint a híres római nevetésben tört ki, és közölte: az élete bőven megér 50 talentumot is.

A kalózok, nem meglepő módon, megemelték a tétet, sőt el is engedtek néhány foglyot az emelésért cserébe.

Caesarért végül megfizették a váltságdíjat, aki akkor megígérte, hogy levadássza és kivégezteti a kalózokat - később így is történt. Ami viszont mindebből máig izgalmas tanulság, hogy a zsarolásnak is megvan a maga sajátos gazdasági logikája.

A bűnözők ugyanis legalább annyira rá vannak szorulva a kockázatelemzésre, mint a befektetők vagy a vállalkozók

– derül ki a The Economist elemzéséből. Végső soron tehát a kalózok legnagyobb hibája az volt, hogy rosszul mérték föl az emberrablás kockázatát – ennek pedig halálos következménye lett.

Középkori kockázatok

A fenti történetben rejlő kockázatkezelési tanulságokhoz hasonlók pedig a történelem során folyamatosan jelen voltak. Elegendő csak egy széles körben ismert körülményre utalni: nem véletlen, hogy a középkori királyok olyan ruházatot viseltek a páncéljuk fölött, amely alapján megállapítható volt a rangjuk és a családi származásuk.

Ezzel ugyanis azt is jelezték, hogy értékes túszok lehetnek.

Vagyis egy csata során sokkal értékesebbek az ellenségnek élve, mint holtan.

Julius Caesar kinevette elrablóit, akik túl kevés váltságdíjat kértek érte Forrás: AFP

Például 1192-ben, amikor egy utazása során elrabolták I. Richárd angol királyt, VI. Henrik német-római császár 45 tonna ezüstöt követelt a szabadon engedéséért. Henrik pedig jól játszotta ki a lapjait. Arra kényszerítette Richárdot, hogy hűségesküt tegyen neki. Figyelmen kívül hagyta a pápa kifogásait az ügyben, a váltságdíjat pedig a szicíliai hadjáratára fordította. Végső soron tehát jól mérte föl az esetleges kockázatot, és az annak vállalása révén megszerezhető jutalmat is.

Emberrablók számításai

A 20. századra az emberrablások száma igencsak megemelkedett. Sokáig kifejezetten gazdag családok örököseit (gyakran gyerekeket) raboltak el a magas váltságdíjért cserébe. Idővel aztán az emberrablók rájöttek, hogy nem csak a legvagyonosabb körökből lehet busás összeget kizsarolni. Argentínában például az 1970-es években a gerillák sorra rabolták el gazdag üzletemberek gyerekeit a váltságdíjért.

Mivel pedig az üzletemberek vonakodtak tárgyalni, és lényegében bármit kifizettek, amit kértek tőlük, egyre jobban megszaporodtak az ilyen típusú bűncselekmények.

A modern kor egyik legnagyobb összeget magában foglaló emberrablása során 60 millió dollárt fizettek ki váltságdíjként.

Az emberrablásnak is megvan a maga közgazdaságtana Forrás: Getty Images/iStockphoto/This content is subject to copyright./Stav Krikst

Az emberrablások „aranykora" azonban nem tartott sokáig. A vállalatok ugyanis idővel elkezdtek biztosításokat kötni emberrablások és váltságdíj-követelések ellen. A biztosítók ugyanakkor ragaszkodtak ahhoz, hogy az általuk kijelölt szakemberek vezényeljék a tárgyalásokat a bűnözőkkel. Ezek a profik pedig időnként annyira hatékonyak voltak, hogy esetenként akár az eredeti követelés 10 százalékára is le tudták szorítani az összeget.

Ahogy tehát a vállalatok már nem fizettek azonnal, az emberrablások száma is visszaesett.

Ráadásul az emberrablás és a túszejtés maga is növelte a bűncselekmény „költségeit", és csak megemelte annak az esélyét, hogy a bűnözőket elfogják. Az emberrablók számára elérhető potenciális jutalom tehát csökkent, míg a kockázatuk emelkedett.

Kalózok, káosz, kockázat

Mindez persze nem azt jelenti, hogy az ilyen típusú bűncselekmények teljesen eltűntek volna. A 2000-es években például a szomáliai polgárháború következtében az ország felségvizei teljesen ellenőrizetlenül maradtak.

A kalózok le is csaptak a lehetőségre, és számos kereskedelmi hajózási cég alkalmazottját ejtették túszul, váltságdíjat követelve értük.

Ennek jelentőségét jól mutatja, hogy a szomáliai kalózkodáshoz köthető emberrablási váltságdíjak átlagos követeléseinek összege 2009 és 2011 között megduplázódott.

A kalózok is csak addig bátrak, amíg megéri nekik Forrás: AFP/Imaginechina/Da wei

A kalózok akcióinak ugyanaz vetett véget, mint Argentínában. Idővel túl nagyok lettek a potenciális kockázatok a potenciális jutalomhoz képest.

A cégek elkezdtek biztosításokat kötni az emberrablások ellen, egyre több vállalat fegyveres biztonsági személyzetet alkalmazott a hajóin,

ráadásul egy nemzetközi koalíció is alakult annak érdekében, hogy ellenőrizzék a szomáliai partokat. A kalózkodás egyre kevésbé érte meg. A szomáliai kalózkodásnak aztán le is alkonyult, az utóbbi években Nyugat-Afrika partvidékére, pontosabban a hatalmas Guineai-öbölbe került át annak súlypontja.

Az adatok új kora

A modern „emberrablók" azonban egyre kevésbé az emberekre koncentrálnak - helyettük sokkal inkább az adatokra. A kiberbűnözők érzékeny és/vagy titkos adatokat szereznek meg, és pénzt követelnek értük cserébe. Ezek az akciók pedig szinte bármilyen intézményt érinthetnek a húscsomagoló vállalattól a kórházon át az olajcégekig.

Idén májusban például kibertámadást indítottak az USA keleti parti olajkészletei ellen,

aminek a végén az üzemeltető cég 75 bitcoint, vagyis mintegy 4,4 millió dollárt fizetett annak érdekében, hogy visszakapja az adatait.

Ma már a zsarolók inkább adatokat rabolnak, és nem embereket Forrás: shutterstock

Az adatrablás egyik nagy előnye az emberrablással szemben (a bűnözők számára), hogy sokkal kevésbé kockázatos, mint a hagyományos emberrablás, a potenciális jutalom pedig sokkal nagyobb is lehet. Ráadásul a bűnelkövetés maga sem mindig igényel olyan professzionalizmust vagy előkészületet, mint a klasszikus emberrablás. A tárgyalásokat pedig ki is lehet szervezni. A cégek informatikai sérülékenységei sokszor könnyen kihasználhatók, a váltságdíj összege pedig igen jelentős lehet.

Az adatrablások másik sajátossága, hogy nem helyhez kötöttek, vagyis a bűncselekményt a világ bármely tájáról el lehet követni.

A koronavírus-járvány időszakában pedig meg is ugrott az ilyen bűncselekmények száma. A Chainalysis nevű kiberbiztonsági cég adatai szerint a bitcoinban fizetett „váltságdíjak" összege mintegy 350 millió dollárra emelkedett 2019 és 2020 között, ami négyszeres növekedésnek számított. Ez forintban kifejezve több mint 100 milliárdot jelent.

Egy hatékony küzdelem

De mit tehetnek a hatóságok és a zsarolással megtámadottak? Azt, amit ilyenkor mindig: csökkentik a potenciális jutalmat, és növelik a potenciális kockázatot a bűnözői oldalon. Ez jelentheti akár a kiberbiztonsági rendszerek javítását, de azt is, hogy egyes kormányok szankciókat vetnek ki olyan országokra, amelyek menedéket biztosítanak a kiberbűnözőknek.

Mindebből pedig az következik, hogy bár az adatrablók inkább követelnek bitcoint, mint ezüstöt váltságdíjként, a zsarolás közgazdaságtana ma épp ugyanolyan elveket követ, mint Julius Caesar korában.

A bűncselekmény mögött ma is elsődleges motiváció a kockázatelemzés, vagyis annak felmérése (ha csak intuitív megérzéssel is), hogy kellően nagy-e a potenciális jutalom a kockázathoz képest. A zsarolók ellen pedig ma is – csakúgy, mint az ókorban – a legjobb ellenszer az, ha ott támadják őket, ahol a legjobban fáj: a bűncselekménynek minősülő akciójuk haszonkulcsánál.