Kalóztámadás történt a Dunán, itt a megdöbbentő felvétel - videó

kalóz
Vágólapra másolva!
Egy régi, "romantikus" mesterség éli a virágkorát manapság Romániában: a kalózkodás. A kalózok a Dunán hajózó uszályokat fosztják ki, ahogyan azt egy most nyilvánosságra került videó is bizonyítja. 
Vágólapra másolva!

A beszámolók szerint

a Duna Konstanca megyei szakaszán hajózó uszályok személyzetének fokozottan ébernek kell lennie, ha nem akarják, hogy megdézsmált rakománnyal érjenek célba.

A rendőrség házkutatást tartott egy csoport tagjainál, akik még a hónap elején Rasova település környékén 12 tonna napraforgómagot és 2 tonna gázolajat loptak az éjszaka leple alatt egy álló uszályról - írja a Főtér.ro.

Ennek apropóján derült ki, hogy nem egyszeri jelenségről van szó: rendszeresen megtámadják az uszályokat a Duna Konstanca megyei szakaszán, egy felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy a motorcsónakkal és tömlővel felszerelt kalózok megközelítik az uszályt, majd mintegy hattonnányi gázolajat lopnak ki az üzemanyagtartályból.

A napokban a dunai kalóztámadásról nyilvánosságra került videó:

A hajózási szakemberek elmondásából kiderült, hogy viszonylag gyakori az ilyesmi, a tolvajok rendszerint éjszaka, a kikötött uszályokat fosztják ki, általában gabonát lopnak – egyszerre több tonnát –, és persze üzemanyagot.

A támadók fejszékkel és vasvillákkal felfegyverkezve hajtják végre akcióikat, így a legénység tagjai nem mernek közbelépni, és gyakran a rendőrségnek sem merik jelenteni a támadást - teszi hozzá a Maszol.ro.

A fuvarozók nemzetközi szövetségének (ITF) egyik romániai illetékese, aki maga is hajózik, elmondta, hogy ez a jelenség mindig is létezett, azonban a mostani válsághelyzet felerősítette, a környékbeli települések szegényebb lakói így szerzik be a napi betevőre valót.