Soha nem látott bővülést tudhat maga mögött Magyarország, mivel a bruttó hazai termék 2021 IV. negyedévében a nyers adatok szerint 7,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Múlt héten a szakértők ennél valamivel kisebb növekedést prognosztizáltak, mind negyedéves, mind pedig éves alapon.
Tavaly a magyar gazdaság 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett a 2021-es - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető a reggel megjelent statisztikát kommentálva kiemelte: az adatok két dolgot mindenképpen mutatnak,
egyrészt bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika.
Ezek gyors visszaépülést tesznek lehetővé egy válság után is - mondta. Rámutatott: uniós összevetésben kiemelkedő teljesítményt tett a magyar gazdaság 2021-ben. Idén a tárca szerint 5,9 százalék lehet a növekedés - jelezte.
Soha a rendszerváltás óta nem nőtt olyan nagyot a gazdaság, mint 2021-ben. A Fidesz alatt plusz 7,1 százalékkal nő, Gyurcsányék alatt mínusz 7 százalékkal zuhant be a gazdaság.
A választáson arról is döntünk, hogy a nemzeti kormánnyal folytatódik-e Magyarország gazdasági sikere, vagy gazdaságilag is visszazuhanunk a Gyurcsány-korszakba, amikor a baloldal tönkretette az országot, és saját alkalmatlanságának árát megszorításokkal szedte be a gyermekes családoktól, az idősektől és a fiataloktól
- közölte a hírrel kapcsolatban a nagyobbik kormánypárt.
A Fidesz szerint a baloldal ma is ugyanazt a rossz, elhibázott gazdaságpolitikát erőlteti, amit kormányzása alatt követett. 2010 óta következetesen támadják a nemzeti kormány gazdaságpolitikáját. A baloldal miniszterelnök-jelöltje is egyértelművé tette, hogy ő maga is „roppant liberális" a gazdaságpolitikában, és nagyra értékeli annak a Gyurcsány-Bajnai-kormánynak a politikáját, amely gazdaságilag tönkretette az országot, agyonadóztatta a magyar munkavállalókat, a vállalkozásokat, a családokat, kiárusította a nemzetgazdasági vagyont.
Most is ugyanaz a Gyurcsány és Bajnai akar visszatérni. A baloldal soha nem Magyarország, hanem Soros és a hozzá hasonló külföldi spekulánsok gazdasági sikerében érdekelt.
A Fidesz-KDNP kormányzása óta Magyarország teljes gazdasági fordulatot hajtott végre; amióta bevezettük az adócsökkentés politikáját, nő a magyar gazdaság, nő a foglalkoztatás és nőnek a bérek is.
Növekedési pályán tartjuk a magyar gazdaságot, és ez a koronavírus-járvány ellenére is stabil. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több pénz jut a gyermekes családoknak, az időseknek, a fiataloknak, a magyar vállalkozásoknak, egyre több jut adócsökkentésre, béremelésekre és a vidék fejlesztésére. Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra!
- zárul a nyilatkozat.
A növekedés fő karakteréről lehet előzetes képünk. Jól teljesítettek a termelő szektorok: az ipar az ellátási problémák ellenére növelni tudta a termelési volumenét 2021 utolsó negyedévében, és így bizonyára a hozzáadott értéke is pozitívan járult hozzá mind a negyedéves, mind az éves GDP-növekedéshez.
Hasonlóképpen az építőipar is jól teljesített, különösen a decemberi termelési volumen volt erős.
Olyannyira, hogy a növekedéshez való hozzájárulása elérhette az iparét, pedig az ágazat mérete csupán ötöde az iparénak.
Az erős belső kereslet miatt a lakossági fogyasztás is élénkülhetett, annál is inkább, mivel járványügyi korlátozások már alig terhelték ezt az időszakot.
A kiskereskedelmi forgalom havi adatai arra utalnak, hogy a háztartások költései megélénkültek, ebből a szolgáltatások is kivehették a részüket.
A Takarékbank arra hívta fel a figyelmet az elemzésében, hogy a növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá, azonban a legnagyobb meglepetést az építőipar okozhatta, mivel az építőipar minden várakozást felülmúlva, 29 százalékkal ugrott meg decemberben, így a negyedik negyedéves teljesítménye is messze meghaladta a várakozásokat.
Az idei év elején a jelentős lakossági transzferek (szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj, fegyverpénz), valamint a 20 százalékkal növekvő minimálbér és bérminimum, valamint a 25 év alatti munkavállalók szja-kedvezménye adhat érdemi lökést a növekedésnek a fogyasztáson keresztül, a második félévben pedig az alapanyag- és chiphiány várt enyhülése, új ipari kapacitások üzembe helyezése, valamint a nagyfesztiválok megtartása, az idegenforgalom további helyreállása tarthatja magasan a növekedést.
Így összességében 6 százalékról 6,3 százalékra emelték az idei növekedési várakozásukat, azonban a módosítással megvárják a részletes adatok beérkezését is.
Érdemes felidézni, hogy hasonló válságos helyzetben 2009-ben a magyar gazdaság mélyen az EU-átlag alatt teljesített a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején. Ez volt a baloldali "szakértői kormány" áldozatos munkájának az eredménye. Akkor 6,6 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye, míg az EU-é csak 4,3 százalékkal zsugorodott. Jelenleg azonban a magyar gazdasági növekedés toronymagasan az EU-átlag felett van, hazánk GDP-növekedése a legjobbak között szerepel az EU-ban.
Így volt ez a munkanélküliséggel is. 2009-ben Magyarország mélyen az EU-átlag alatt szerepelt, most pedig jóval fölötte.
A mostani magyar növekedési adat a negyedik legnagyobb az egész világon.
Hazánkat csak Azerbajdzsán (47,26 százalék), a Fülöp-szigetek (7,7 százalék) és Üzbegisztán (7,4 százalék) előzte meg. Az azeri magas növekedési adathoz érdemes hozzátenni, hogy ott az ország egy részén háború volt tavaly, ezért is volt ilyen kiugróan magas ez az érték. A régióban messze előztük a szlovákokat, a cseheket és a románokat is.
A különböző állami programok segítettek abban, hogy mielőbb elhagyjuk a koronavírus-járvány miatt kialakult válságos időszakot. Kezdetben a kormány még azzal számolt, hogy 2021-ben a GDP 4,3 százalékkal növekszik majd éves alapon. Menet közben azonban már látszott, hogy ennél sokkal erősebb teljesítménnyel robog a gazdaság. Az oltási program uniós összevetésben gyorsabban zajlott hazánkban, a korlátozásokat is hamarabb lehetett feloldani.
Orbán Viktor miniszterelnök tavaly nyáron a Világgazdaság konferenciáján jelentette be a többi között, hogy ha a GDP 2021-ben meghaladja az 5,5 százalékot, akkor 2022-ben a gyermeket nevelő családok visszakapják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat. Az utóbbi program már le is zárult, a családok megkapták a kifizetéseket.
Tavaly augusztusban a Központi Statisztikai Hivatal pedig arról adott hírt, hogy a bruttó hazai termék 17,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző esztendő azonos időszakához képest.
Erre az adatra az elemzők is felkapták a fejüket, hiszen ilyen mértékű bővülésre még nem volt példa. Ekkor már szinte biztosnak tűnt, hogy nem lesz akadálya az ígért juttatások kifizetésének.
Windisch László, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese nemrégiben arra emlékeztetett a Magyar Nemzetnek adott interjúban, hogy Magyarország az uniós országokkal összevetve az elsők között lábalt ki a gazdasági válságból. Akkor úgy számolt, hogy az utolsó negyedévben elég lenne ötszázalékos bővülés ahhoz, hogy a teljes éves 6,5 százalékos értéket elérjük. Hozzátette, hogy véleménye szerint akár a hét százalékot is megközelítheti a 2021-es GDP-bővülés.
Mindehhez érdemes még hozzátenni, hogy a Standard & Poor's stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot. Varga Mihály hangsúlyozta: a hitelminősítő szerint 7 százalékos gazdasági fellendülés volt tavaly Magyarországon, amely az egyik legerősebb az EU-ban. Az idei évre is magas ütemű, több mint 5 százalékos bővülésre számítanak.
Jelentésükben kiemelik, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen javult a magyar államadósság összetétele, a devizaarány mellett a külföldiek kezében lévő adósság arányát is sikerült csökkenteni.
A következő évekre mérséklődő államadóssággal és költségvetési hiánnyal számolnak Magyarországon - írta a pénzügyminiszter Facebook-posztjában.
Varga Mihály emlékeztetett: az elmúlt fél évben mindhárom nagy hitelminősítő kedvező értékelést adott Magyarországról. Tavaly szeptemberben a Moody's felminősítette Magyarországot, idén januárban a Fitch Ratings erősítette meg Magyarország befektetésre ajánlott osztályzatát, most pedig a S&P tartotta fent kedvező besorolását. "Az elmúlt évtized munkájával hazánk eljutott oda, hogy Magyarországot még egy válság után is befektetésre ajánlja mindhárom nagy hitelminősítő" - emelte ki a pénzügyminiszter.