Mi köze van a konzervgyártásnak Napóleonhoz és a waterlooi csatához?

A konzervek érintatlenül sorkoztak a polcokon

A konzerv megszületése a napóleoni háborúk időszakához köthető, maga a császár sürgette egy olyan találmány kidolgozását, amely segíthet a hadsereg élelmezési gondjainak megoldásában. Az új eljárást egy francia cukrászmester kísérletezte ki, ám igazán nagy üzletet végül a britek csináltak belőle. További paradoxon, hogy hiába találták ki a konzervet, a konzervnyitó megjelenésére még több mint egy évszázadot kellett várni. Addig pedig ki-ki a saját módszerével, vésővel, kalapáccsal nyitotta ki az élelmiszert tartalmazó dobozkát, a fronton pedig a legkézzelfoghatóbb megoldást erre a katonai szablya jelentette.

"Amikor kinyitottuk az edényeket, és megkóstoltuk a bennük lévő 18 különféle tartósított élelmiszert, kiderült, hogy mindegyik megőrizte eredeti frissességét, és a tengeri út során a legkevésbé sem romlottak meg" - lelkesedett saját leleményén Nicolas Appert francia szakács- és cukrászmester, amikor négy hónap és tíz nap hajóút után gall tengerészek jelenlétében kibontották az általa korábban gondosan lezárt üvegeket.

Ezzel egy legalább másfél évtizedes kísérletsorozat végére került pont. Appert mesternek sikerült egy olyan eljárást kidolgoznia, amivel (szinte bármilyen) élelmiszert az eredeti formáját megközelítő állapotban tudott tartósítani.

A vendégfogadós szülők fiaként 1749-ben világra jött Nicolas már kora gyermekkorában a konyhagőzben érlelődhetett a feladat megoldására, utóbb pedig az országot járva még pezsgőpalackozóban és sörfőző műhelyben is tökéletesíthette technológiai ismereteit, majd 1782-ben Párizsban letelepedve cukrászüzletet nyitott.

Máig vitatott, mikor született meg a konzerv

A mai napig vitatkoznak a szakértők, pontosan mikor születhetett meg az új tartósítási eljárás, de a nagy felfedezés létrejöttét az 1789 és 1795 közötti időszakra teszik.

Nicolas Appert, a konzerv feltalálója Forrás: Édouard Foucaud/Gallica Digital Library/Wikimedia Commons

Az ötlet lényege az volt, hogy

Appert szorosan ledugaszolt, vastag falú üvegpalackokba rakott különféle élelmiszereket hosszabb-rövidebb ideig forrásban lévő vízfürdőben tartott.

A találékony cukrászmester a tudomány akkori állása szerint még csak feltételezhette, hogy a hevítés tönkreteszi vagy megváltoztatja az ételek romlását okozó fermenteket, azaz enzimeket. Megsejtette azt, amit honfitársa, Louis Pasteur csak az 1860-as évek elején tudott bebizonyítani, hogy tudniillik a romlást mikroorganizmusok okozzák, amelyek hő hatására elpusztulnak, az edény lezárása pedig megakadályozza új mikrobás szennyeződések bekerülését.

A találmány megszületése és a kész konzervek rendszeres fogyasztása között azonban még meglehetősen hosszú idő telt el. Appert kísérleteinek viszont nagy lökést adhatott a francia belügyminisztérium 1795-ben kiírt pályázata, amelynek keretében 12 ezer frankot ígértek annak, aki megoldja a fél Európával hadakozó gall hadsereg élelmiszer-ellátási problémáit.

Az élelmezési gondok igencsak égetőek lehettek, mivel egyes adatok szerint akkoriban több francia katona halt meg az éhezés és a C-vitamin hiánya miatt kialakult skorbut miatt, mint az ellenség golyóitól.

Az egyszerű francia cukrászmester magától Napóleontól vehette át a találmányáért járó tekintélyes pénzdíjat Forrás: Getty Images

Appert mester 1802 őszén a Párizshoz közeli Massyban kisebb üzemet nyitott termékei előállítására és forgalmazására. Ezt a dátumot azóta - mint az ehető konzerv létére utaló első biztos adatot - a tartósítás (egyik) születésnapjaként ünneplik. A gyártás rövid idő alatt felfutott, mert a francia haditengerészek 1807-ben már rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztották ezeket a tartós ételeket.

1810-ben a feltaláló állítólag személyesen - az akkor már az utánpótlási szempontból nagy falatnak bizonyuló 1812-es oroszországi hadjáratára készülő - Napóleontól vehette át a tekintélyes pénzdíjat, és elnyerte az Emberiség Jótevője megtisztelő címet is.

Appert azonban az üzleti életben már kevésbé találékony: ahelyett, hogy szabadalmaztatta volna találmányát, csupán egy könyvet írt Valamennyi állati és növényi eredetű anyag több éven át való eltartásának művészete címmel.

Britek szabadalmaztatták a francia találmányt

Egy élelmes angol vállalkozó, bizonyos Peter Durand lecsapott az ötletre, és még 1810-ben szabadalmaztatta hazájában a francia konzervmester által kiötlött módszert. Igaz, valamelyest továbbfejlesztette a találmányt, mert konzervedényként immár nem csak üvegpalackot jelölt meg, hanem cserépedényt, és ami még fontosabb, fémdobozt is.

A waterlooi csatában nem csak a francia és a szövetséges csapatok csaptak össze, hanem a konzerv két verziója is Forrás: Wikimedia Commons

A szabadalmat később a szemfüles brit továbbadta két vállalkozónak, Bryan Donkinnak és John Hallnak, akik 1813-ban megnyitották a történelem első komoly, a mai konzervekhez már hasonlító dobozokat gyártó üzemüket.

Igaz, akkoriban még egy képzett dolgozó is csak hat darabot tudott összeforrasztani belőlük óránként.

Az ónozott vaslemezből konzervdobozt gyártó cég sikereit állítólag nagyban segítette, hogy termékeikből kóstolót küldtek a királyi családnak és több arisztokratának, valamint az admiralitásnak és a Királyi Természettudományos Akadémia, a Royal Society tagjainak. Nem véletlen, hogy 1818-ban az angol haditengerészet már 25 ezer dobozzal rendelt ezekből a termékekből.

Érdekesség, hogy

Napóleon utolsó nagy erőpróbája, az 1815. június 18-ai waterlooi csata újfajta értékelési módot is kínál a történészek számára, ugyanis a két szembenálló oldalon a katonák mellett a konzerv két fajtája is hadba szállt.

Ebben is a britek győzedelmeskedtek, mert az üveges francia konzerv - legalábbis az ipari előállítást illetően - alulmaradt a fémlemezes brit változattal szemben.

Lapozzon! A következő oldalon többek között bemutatjuk, hogyan született meg a konzervnyitó, amire a konzerv feltalálása után még jó sokáig kellett várni.