Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A II. világháború ideje alatt jórészt szünetelt a bálnavadászat, ami lehetőséget adott arra, hogy több kormány is ráeszméljen: a tevékenység már egyes bálnafajok fennmaradását fenyegeti. 1946-ban bálnavadászok, állami vezetők és tudósok abban a reményben hozták létre a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságot (IWC), hogy megakadályozhatják a vadászat visszatérését a háború előtti brutális szintre.
Ugyanebben az évben a Szovjetunió csatlakozott az IWC-hez.
A bizottság erőfeszítései ellenére nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, a II. világháború után a bálnavadászat ugyanis ismét gyors növekedésnek indult. Olyannyira gyors volt ez az ütem, hogy az 1950-es évek közepére már a legnagyobb bálnavadász országok is arra a felismerésre jutottak: iparáguk nyereségességét veszélyezteti a fajta ritkulása. Japán kivételével minden érintett állam a bálnavadászat befejezését kezdte fontolgatni.
Éppen emiatt hatott különösen sokkolóan, amikor
1956-ban a Szovjetunió 7 új gigantikus ipari feldolgozóhajó építését jelentette be az óceánok vizeiben élő bálnák vadászatára.
Ez a lépés nem csak az egész világ, de a bálnakutatással foglalkozó szovjet tudósok megdöbbenését is kiváltotta. Ők voltak azok, akik elsőként felléptek a feldolgozóhajók ellen, és amellett érveltek, hogy mivel a bálnák már a kihalás szélén állnak, radikálisan vissza kell fogni a vadászatukat.
A Szovjetunió vezetői azonban figyelmen kívül hagyták a tudósok jelzéseit, nekik csak az volt a fontos, hogy országuk - az akkori hidegháborús vetélkedésben - ebben is túlszárnyalhassa a nyugati nemzeteket. Így a következő évtizedben a hét tervezett úszó gyárból ötöt valóban megépítettek.
Ezzel az 1960-as évekre a Szovjetunió vált a világ legnagyobb bálnavadász országává.
Érdekesség, hogy a híres bálnavadászokat ekkoriban ugyanúgy szupersztárként ünnepelték, mint az űrhajósokat. Ők egymással is versengve úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják a nemzetközi kvótákat, és titokban a legveszélyeztetettebb bálnafajokat, köztük a kék-, a púpos- és az uszonyos bálnákat vették célba az Antarktiszon és a Csendes-óceán északi részén. Moszkva törekvésétől hajtva a bálnavadászok vakmerő sebességgel dolgoztak, az elpusztult bálnákból kinyert zsír és hús nagy részét viszont elpazarolták.
A szovjet tudósoknak köszönhetően, akik megőriztek néhány feljegyzést az illegális bálnavadászatokról, ma már szinte tényként kezelhető, hogy a Szovjetunió a második világháború után mintegy 550.000 bálnát ölt meg, miközben csak 360.000-ről számolt be az IWC-nek.
A bálnák vadászata globális szinten 1964-ben érte el a csúcspontját, amikor összesen 91.783 bálnát öltek le
- ennek mintegy 40 százalékát a szovjet bálnavadászok.
A szovjetek mellett Japán és Izland számít a legjelentősebb bálnavadász országnak. Japánban az aktív vadászat már a 12. században kezdetét vette, ipari méretet azonban csak az 1890-es években kezdett ölteni. A szigetország számára a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság sem jelentett akadályt, a moratórium ellenére tovább folytatta ezt a tevékenységet, kihasználva az egyezmény kutatásra vonatkozó vétójogát. Így a Japán Cetkutató Intézet vezetésével jelenleg is vadásznak a bálnákra. A papíron tudományos kutatási célú vadászatok során szerzett bálnahúst azonban boltokban és éttermekben értékesítik. Japán azzal védekezik, hogy az éves vadászata fenntartható és szükséges a tudományos ismeretek bővítéséhez, továbbá a faj fennmaradásához is.
Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, a bálnahús csökkenő népszerűsége ellenére a japán bálnavadászok idén nyár elején is kihajóztak, egyelőre csak saját felségvizeikre és tengeri gazdasági övezetükben. Az ország kormánya továbbra is hangsúlyozza, hogy a kereskedelmi célú vadászata nem sodorja ismét a kihalás szélére ezt a fajt.
Izland a tervek szerint 2024-re felhagy a bálnavadászattal, az ugyanis a csökkenő kereslet miatt már nem profitábilis iparág náluk. A hírt a halászati miniszter jelentette be idén februárban. Az Origo is megírta, hogy a bálnavadászat mára csupán Japánban, Izlandon és Norvégiában engedélyezett.
Az 1970-es évekre a korábbi nagy bálnapopulációk szinte a minimálisra csökkentek. A bálnák védelme csak ekkor kapott újra lendületet. Az Egyesült Államok 1970-ben nyilvántartásba vette a még létező alfajokat, és még ugyanebben az évben
életbe lépett a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvény, néhány évvel később pedig a tengeri emlősök védelméről szóló törvény értelmében is védelmet kaptak a bálnák az amerikai vizeken.
A környezetvédők és saját állampolgárai nyomásának köszönhetően pedig a Szovjetunió 1987-ben végleg felhagyott a bálnavadászattal. Az ország elfogadta a kereskedelmi célú bálnavadászatra akkor már érvényben lévő globális moratóriumot, amely kötelezettségei alól a mai napig csak három ország bújik ki: Norvégia, Izland és Japán.
Ennek köszönhetően a bálnák száma hamarosan ismét növekedésnek indult.
A kereskedelmi célú bálnavadászat szinte teljes eltűnésével az ívesfejű bálnák, az uszonyos bálnák és az ámbráscet populációi is újra növekedésnek indultak.
Az egyik legnagyobb természetvédelmi sikert a Csendes-óceán keleti részén élő szürkebálnák jelentik, amelyek állítólag már annyian vannak, mint ipari vadászatuk kezdete előtt. 2018-ban és 2019-ben pedig német tudósok és a BBC kutatói megfigyelték és filmre vették az Antarktisz körül hatalmas csoportokban haladó uszonyos bálnákat, felidézve ezzel, hogyan festhetett az óceánok bálnapopulációja a 20. századot megelőzően.
Forrás: gCaptain, Múlt-kor Magazin, Magyar Nemzet, greelane.com
