Menczer Tamás: A munkahelyeket meg kell őrizni!

Nyíregyháza, 2022. szeptember 27. A Lego gyára Nyíregyházán 2022. szeptember 27-én. A Lego 53 milliárd forint értékű gyárbővítő beruházását a magyar állam 5,85 milliárd forinttal támogatta. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A magyar kormány politikája minden válság idején az, hogy beruházásokkal támogassa a munkahelyek megtartását és új álláshelyek teremtését - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a dán Lego nyíregyházi gyárának bővítése alkalmából tartott ünnepségen kedden a nyírségi megyeszékhelyen.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás a játékgyártó társaság 53 milliárd forint értékű, a magyar állam által 5,85 milliárd forinttal támogatott fejlesztése kapcsán hangsúlyozta, a beruházókat és a beruházásokat támogatni kell, mert az ország csak így tudja megőrizni és megtartani versenyképességét.

- fogalmazott az államtitkár.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Carsten Rasmussen, a Lego csoport operatív vezérigazgatója és Chresten Bruun, a Lego csoport alelnöke, gyárigazgató (b-j) elhelyezi az utolsó darab lego kockákat az új gyár kockákból kirakott épületén a Lego csoport épülő új gyáregységének bemutatóján Nyíregyházán 2022. szeptember 27-én Forrás: MTI/Balázs Attila

Kitért arra, Dánia Magyarország 20. legjelentősebb befektetési partnere, a kormánynak pedig jelenleg három céggel, a nyíregyházi Legoval, a közeli Nyírbátorban működő Coloplasttal és a tatabányai Grundfos-szal kötött stratégiai együttműködési megállapodást.

A Lego a világon betöltött szerepét jól mutatja, hogy a cégcsoport árbevétele 2021-ben 2600 milliárd forint volt és globális szinten 25 ezer munkavállalót foglalkoztat

- tette hozzá Menczer Tamás.

A bővítéshez kapcsolódó látványterv Forrás: Lego

A nyíregyházi gyárbővítésről szólva elmondta, a beruházás során a jelenleg 160 ezer négyzetméteres üzem 72 ezer négyzetméter új építéssel bővül, ennek révén a fröccsöntő üzemegység kapacitása 50, míg a csomagolási kapacitás 25 százalékkal emelkedik.

A 3100 dolgozót foglalkoztató Lego a fejlesztésnek köszönhetően legalább 250 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán.


Az államtitkár rögzítette, a beruházás értékét növeli, hogy a gyár bővítése egy háború idején zajlik, majd arról beszélt, Magyarország már másfél millió menekültet fogadott be, és mindenkinek, aki az országban marad, a kormány segít munkát találni és segít a gyermekek beiskolázásában.

Magyarország a háború kezdetétől a béke pártján állt és továbbra is ezt szorgalmazza - hangsúlyozta Menczer Tamás. Az európai gazdasági és az energetikai kihívásokra utalva azt mondta, a szankciós politika nem hozta el a háború végét és Európát jobban sújtják ezek a korlátozó intézkedések, mint azok valódi célját, Oroszországot.

"A Gazprom orosz cég az idei év első félévben 41,5 milliárd dolláros nyereségre tett szert, ami történelmi rekord, mindeközben Európában energiaválság és energiahiány van, az energiaárak az egekben vannak és az infláció is jelentős" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, lényegében szankciós felárat kell fizetni Európában az energiáért.

Carsten Rasmussen, a Lego Csoport operatív vezérigazgatója az eseményen elmondta, az idén kilencvenéves társaság 2014-ben kezdte meg működését a kezdetben 120, majd 160 ezer négyzetméter alapterületű nyíregyházi telephelyén.

A termelés a tervek szerint 2023-ban indul meg az új gyáregységekben, ahol a 386 új fröccsöntő gépből álló gyártósorok mellett további raktár- és csomagolóterületeket is kialakítanak majd.

Magyarországon kívül Dániában, Csehországban, Mexikóban és Kínában folyik termelés, de a tervek szerint 2025-ig további két új gyártóhelyet épít a Lego az Egyesült Államokban és Vietnamban.

A Lego gyára Nyíregyházán 2022. szeptember 27-én. A Lego 53 milliárd forint értékű gyárbővítő beruházását a magyar állam 5,85 milliárd forinttal támogatta. Forrás: MTI/Balázs Attila

A bővítést követően további 250 munkahelyet teremt majd a Lego Nyíregyházán, így csaknem 3500-an dolgoznak majd a gyárban - erősítette meg Chresten Bruun gyárigazgató.

Kovács Ferenc polgármester a város legnagyobb foglalkoztatójáról szólva hangsúlyozta, a Lego egy igazi sikersztori Nyíregyházán, de siker ez a városnak is, hiszen a világhírű cég a bővítéssel azt üzeni, hogy itt otthon érzi magát és hosszú távra tervez.

Az eseményen részt vett Szabó Tünde kormánybiztos és Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Román István kormánymegbízott és Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!