Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le egyes Wall Street-i nagybankok ellen. Mint kiderült, a cégek munkatársai nem hivatalosan, a személyes eszközeiken vitattak meg különböző üzleteket – írja a BBC.
Az átfogó iparági vizsgálat mérföldkőnek számít az SEC és más piacfelügyeleti hatóságok számára. Az ügyben 16 vállalat volt érintett, köztük olyan óriások, mint a Barclays, a UBS és a Goldman Sachs.
Az SEC kedden jelentette be, hogy összesen 1,1 milliárd dolláros bírságot szabott ki. Ezzel együtt az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet ugyancsak közölte, hogy 710 millió dolláros büntetést állapított meg.
A vizsgálatokból kiderült, hogy 2018 januárja és 2021 szeptembere között a banki dolgozók rendszeresen kommunikáltak személyes eszközökön és alkalmazásokon keresztül kollégákkal és ügyfelekkel egyaránt.
A vállalatok azonban nem őrizték meg a beszélgetések nagy részét, ami sérti az amerikai szövetségi szabályokat.
Az előírások szerint ugyanis a brókereknek, kereskedőknek és más pénzügyi intézményeknek nyilvántartást kell vezetniük az üzleti kommunikációról.
A vizsgálat alaposan megrázta a Wall Streetet, néhány bankár el is veszítette az állását. Közben a cégek arra kényszerültek, hogy szigorú új intézkedéseket vezessenek be, melyek visszaszorítják a kommunikációs eszközök jogosulatlan használatát.