Fontos változás történt az orosz alapkamatnál

Oroszország, legnagyobb gabonaexportőr a világban, rubel
5605304 05.08.2018 The 200 and 2000 ruble banknotes. Alexey Suhorukov
Vágólapra másolva!
Az orosz jegybank pénteki döntése értelmében szerdától 14 százalékra csökkent az alapkamat az eddigi 17 százalékról.
Vágólapra másolva!

A jegybank közleménye szerint ez a döntés a kormány folyamatban lévő kedvezményes hitelezési programjaival együtt támogatja a hitelforrások elérhetőségét a gazdaságban, és mérsékli a gazdasági aktivitás visszaesésének mértékét.

A jegybank szerint az irányadó ráta csökkentését az tette lehetővé, hogy az ár- és pénzügyi stabilitási kockázatok megszűntek növekedni. A fogyasztói árak növekedésének jelenlegi üteme, bár még mindig magas, a március első felében elért csúcsot követően jelentősen lassult.

Az infláció lassulása nagyrészt a rubel erősödésének és a fogyasztói aktivitás mérséklődésének a következménye. Részben ennek hatására áprilisban csökkentek a háztartások és a vállalkozások inflációs várakozásai. A jegybank szerint az infláció további dinamikája szempontjából fontos tényezővé válik az importhelyettesítési folyamatok hatékonysága, valamint a késztermékek, alapanyagok és alkatrészek behozatalának mértéke és gyorsasága.

Illusztráció Forrás: AFP/Sputnik/Alexey Suhorukov

Az orosz jegybank továbbra is azzal számol, hogy az infláció 2024-ben visszatér a 4 százalékos célhoz és úgy látja, hogy idén még van lehetősége tovább csökkenteni az alapkamatot.

A jegybank február 28-án az addigi 9,5 százalékról 20 százalékra emelte az irányadó rátát, ami 2013 óta a legmagasabb. A döntést az Ukrajna elleni orosz háborúra adott szigorú nyugati szankciók hatására hozták meg. Következő, március 18-i ülésén a jegybank 20 százalékon tartotta az alapkamatot, amit április 8-án a szerdáig érvényes 17 százalékra csökkentett, majd szerdától 14 százalékra süllyedt.