Nőtt a győri Audi árbevétele és eredménye is tavaly

Audi Hungaria
Vágólapra másolva!
Az Audi Hungaria a kihívások ellenére stabil eredménnyel zárta a 2022-es üzleti évet. A világ legnagyobb motorgyárában 1.677.545 járműhajtás készült, míg a járműgyártásban 171.134 autó gördült le a gyártósorról (beleértve a brazil SKD-gyártás számára készült gépkocsikat is). A vállalat a tavalyi évben 8,436 milliárd euró árbevételt ért el és összesen 220 millió euró értékű beruházást hajtott végre. Ezzel az összberuházás értéke a vállalat alapítása óta elérte a 12,172 milliárd eurót, melynek köszönhetően az Audi Hungaria a magyar járműipar legnagyobb beruházója. Az Audi Hungaria a régió legnagyobb munkáltatójaként és az ország legvonzóbb munkahelyeként 11.957 munkatársat foglalkoztatott a tavalyi év végén - írja a cég közleménye.
Vágólapra másolva!

Az Audi Hungaria 8,436 milliárd euró árbevételt ért el, valamint 220 millió euró értékben folytatta beruházásait. A vállalat beruházásai első sorban az elektromobilitás területére, ezen belül az elektromos hajtások gyártásának, valamint a belső égésű motorok, például az új négyhengeres motorgeneráció gyártásának előkészítésére fókuszáltak.

Emellett jelentős beruházási terület volt a szerszámgyár kapacitásainak bővítése, mely során 6300 négyzetméterrel nőtt a gyártóterület az exkluzívszériás gyártás számára, így immár 58.300 négyzetméteren, a legmodernebb technológiák segítségével készítik Győrben az Audi és Volkswagen Konszern csúcsmodelljeinek karosszériaelemeit.

A vállalat alapítása óta az összberuházás értéke 2022-ben elérte a 12,172 milliárd eurót.

Illusztráció Forrás: Audi Hungaria

A vállalat 2023-ban tovább növeli versenyképességét, többek között egy önálló leányvállalat, az Audi Hungaria Ahead Kft. alapításával, mely a pénzügy, IT és beszerzés területén kompetenciaalapú szolgáltatásokat kínál az egész Volkswagen Konszern számára.

A vállalat – a piacokon tapasztalható bizonytalanságok és a megnövekedett nyersanyagköltségek ellenére – legfőképpen egyszeri pozitív hatásoknak köszönhetően az előző évi eredménnyel hasonló szinten tudta zárni a tavalyi évet. Az Audi Hungaria továbbra is kiemelt szereplője a magyar gazdaságnak, hiszen az ország egyik legnagyobb árbevételű vállalata és egyik legnagyobb exportőre.

Az Audi Hungaria, mely 2022-ben ismét elnyerte a Magyarország legvonzóbb munkahelye címet, a tavalyi év végén 11.957 munkatársat foglalkoztatott, mellyel az ország egyik legnagyobb munkáltatója.

Illusztráció Forrás: Audi Hungaria

Az Audi Hungaria 2020 óta mérlegben karbonsemlegesen működik. A vállalat többek között Európa legnagyobb tetőre épített, összesen 160.000 négyzetméteres napelemparkja, valamint megújuló geotermikus hőenergia-felhasználás segítségével biztosítja energiaellátásának jelentős részét. Ezen felül a keletkezett hulladék szinte 100 százalékát hasznosítja – például az Aluminium Closed Loop projekttel, melynek keretében a vállalat zárt körforgásba vezette az alumíniumot, így jelentős mennyiségű nyersanyagot és CO2-kibocsátást takarít meg.

Az Audi Hungaria idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, és a jubileumi évben további meghatározó lépéseket tesz a vállalat jövőképességének erősítésére.

Az elektromobilitásra történő átállás tovább folytatódik: a vállalatnál már zajlanak az előkészületek az elektromos motorok következő generációjának (PPE – Premium Platform Electric), valamint az új, úgynevezett MEBeco (Modularer E-Antriebs-Baukasten – modulrendszerű elektromos hajtáskoncepció) hajtások gyártására. Ezen felül 2024-ben megkezdődik a CUPRA Terramar modell gyártása az Audi Hungariánál.