Nagy bejelentés érkezett az Airbus magyarországi gyáráról

November 29. volt az első olyan nap, amikor teljes egészében az Airbus gyulai gyárában zajlott az alkatrészek gyártása.
Ebből az alkalomból Görgényi Ernő, Gyula polgármestere azt emelte ki, hogy az Airbus gyárában rendkívül jól képzett szakemberek dolgoznak, a munkájuk pedig nemzetközi szinten elismerésre tart számot. Ez utóbbit azt is bizonyítja, hogy a Satys követte Gyulára az Airbust egy saját gyárral – írta meg a Békés Vármegyei Hírportál. Az Airbus Helicopters ügyvezető igazgatója, Bruno Even korábban arról beszélt, hogy a várost egy közép-európai központjukként képzelik el. Az Airbus és a Satys együttes jelenlétével pedig már nincs szükség rá, hogy az alkatrészeket Marseille-be küldjék további munkára.
Az erre az alkalomra szervezett eseményen az Airbus Helicopters Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy kiterjedt ipari együttműködési rendszer felállításán dolgoznak, aminek része a Satys is - írja a Világgazdaság.
Az Airbus gyulai gyárában már több mint 10 ezer helikopter-alkatrész készült el. Az itt készült eszközök azonban csak akkor kerülhetnek be a helikopterekbe, ha megkapják az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség jóváhagyását. A francia–magyar vegyesvállalat, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója, Kiss Attila elmondta, hogy a közelmúltban már megkapták ezt a jóváhagyást, így a gyulai alkatrészek készen állnak arra, hogy a helikopterekbe kerüljenek.